Play Áruház-frissítést hoz az androidos készülékekre a Google. A cég több új funkciót bevezet, amelyek alapja nagyrészt a mesterséges intelligencia.
Szerző(k): Benkó EszterA Nasscom közleménye szerint a megemelt amerikai vízumdíj fennakadásokat okozhat az indiai technológiai vállalatok nemzetközi működésében.
Szerző(k): Gulyás ÁbelKilenc hónapot követően csökkentheti az amerikai irányadó kamatokat a jegybank, amit óriási várakozás övez. A történelmi jelentőségű kamatvágás akár lavinaszerű hatást is gyakorolhat a globális pénzpiacokra, azonban ezt több mint valószínű, hogy a piaci szereplők már beárazták.
Szerző(k): Farkas TiborA Microsoft 2026 elejétől kezdődően megköveteli alkalmazottaitól, hogy hetente legalább három napot az irodában dolgozzanak, először a Puget Sound-i központban, majd az egész USA-ban, végül a nemzetközi leányvállalatoknál is érvénybe lép az intézkedés.
Szerző(k): Farkas TiborA CBRE legfrissebb globális riportja szerint a világ nagyvárosai között éleződik a verseny a technológiai tehetségekért, különösen a mesterséges intelligencia (AI) és szoftvermérnöki területeken. A vállalat „Global Tech Talent 2025” jelentése alapján Budapest egyelőre még nem tartozik a legnagyobb tech-központok közé, de versenyképes bérszintje és szilárd oktatási alapjai miatt továbbra is vonzó célpont lehet a nemzetközi szereplők számára.
Szerző(k): Farkas TiborA Google elleni amerikai és európai monopóliumellenes fellépések felgyorsultak. A Google piactorzító szerződésekkel eliminálta versenytársait a piacon, ezért akár feldarabolásra kényszerülhet.
Szerző(k): Benkó EszterEgy friss kutatás szerint a Z-generációs munkavállalók kiemelkedően támogatják idősebb kollégáikat a mesterséges intelligencia eszközök használatában, ami javítja a generációk közötti együttműködést.
Szerző(k): Benkó EszterMérföldkőhöz érkezett a kriptopiac: az Európai Értékpapírtőzsdei Hatóság (ESMA) 2025 nyarán véglegesítette azokat az alapelveket, amelyek alapján a tagállamok szabályozhatják a kriptovaluták marketingjét, tanácsadását és értékesítését. A MiCA (Markets in Crypto-Assets) keretrendszer új fejezetet nyit a digitális pénzügyi szektorban, stabilitást és átláthatóságot teremtve a befektetők, szolgáltatók és értékesítők számára. Bodnár Viktor, a BlockBen alapítója segít eligazodni a változásokban.
Szerző(k): Farkas Tibor