Az oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában a döntéshozó testület. Változások kellenek az oktatásban, mert az kritikus helyzetbe került. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni - hívták fel a figyelmet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKésőn jött és kis mértékű volt a béremelés az egyetemi oktatók esetében. Az életszínvonaluk romlott, ez pedig meg is látszik az elégedettségükön.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar tanárok lengyel kollégái is keveslik a fizetésüket, illetve azt az emelést, amelyet a szakminisztérium javasol. Véleményüknek tüntetésen adnak hangot.
Szerző(k): Barabás JúliaÚjabb 79 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFordulat következett be a lengyel munkaerőpiacon: szemben a néhány évvel ezelőtti kereseti viszonyokkal ma már jobban keresnek az áruházi pénztárosok, mint a tanárok.
Szerző(k): Barabás JúliaTöbb ezren, többségében középiskolás diákok vonultak a Parlamenthez, hogy egy minőségibb oktatásért tüntessenek. A szervezők a következő tüntetést március 15-re, az Operaházhoz hirdették meg - tudósított az Index.
Szerző(k): Domokos ErikaA "korszerűtlen és megterhelő oktatási rendszer, a megfélemlítés" ellen demonstrált a Kossuth téren vasárnap délután a Tanítanék Mozgalom. A demonstráción bejelentették: nyolc párt oktatáspolitikusaival együtt kidolgoztak egy "oktatási minimumot.
Szerző(k): Szepesi AnitaVasárnap délután folytatódik az a tüntetési hullám, amelyet a diákok indítottak a múlt hét pénteken. Ezúttal a tanárok vonulnak a Kossuth térre az oktatásért - olvasható az atv.hu-n.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna