A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (RDSZ) tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel - adta hírül a szervezet.
Szerző(k): Domokos LászlóA kistelepülési iskolák reformját és jelentős pedagógus béremelést is elvárna az Európai Bizottság a magyar kormánytól, hogy megállapodhassanak az uniós forrásokról – tudta meg az Azonnali portál, amely arról is ír, hogy a kormányinfón múlt héten bejelentett, négy brüsszeli javaslat teljesítését már hónapokkal ezelőtt vállalta Brüsszel felé a kormány.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy friss kutatásban a megkérdezettek bő fele (51 százalék) szerint jogosak az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok követelései, mert a fizetésük alacsony, és a pedagógusok túlterheltek is.
Szerző(k): Domokos LászlóPécstől indult a kezdeményezés: helyi vállalkozók biztosítanak kedvezményes étkezést és szolgáltatásokat tanároknak és óvónőknek, ezzel is felhívva a figyelmet a bérrendezés szükségességére. Egyre többen csatlakoznak az akcióhoz, amely országossá válhat. A pedagógusoknak Orbán Viktor miniszterelnök és a Belügyminisztérium is csak 10 százalékos, azaz infláció alatti béremelést ígért.
Szerző(k): Domokos ErikaHétfő délután a miniszterelnököt kérdezhették a képviselők az Országgyűlésben. Orbán Viktor szerint a miniszterelnök fizetését a parlament határozza meg, ő eddig is elfogadta ezt a döntést; a képviselők fizetését négy évvel korábban rendezte a parlament, és helyesnek tartja, hogy őt a sor végére hagyták. A pedagógusok 10 százalékos béremelést kaphatnak, a szociális munkások pedig már megkapták, ami jár.
Szerző(k): Domokos ErikaSzemélyenként 500 eurót (200 ezer forint) ajánl fel a kormány egyszeri támogatásként mintegy 400 ezer állami és közalkalmazottnak – ez összesen 200 millió euróba (jelenleg mintegy 80 milliárd forint) fog kerülni az államnak - jelentette be szombaton A segélycsomagot Igor Matovič, szlovák pénzügyminiszter és Eduard Heger kormányfő.
Szerző(k): Csernátony CsabaCsacsiság az oktatási rendszer központosítása, az iskolai és a tanári autonómia csorbítása, mert oktatás nem úgy működik, mint a rendőrség - ismételte el a nyilvánvalót ezredszerre is az oktatáskutató. A jelenlegi magyar oktatáspolitikai rezsim nem ezt a szemléletet tükrözi.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy vidéki kezdeményezés nyomán a pedagógusok kedvezményeket kaphatnak olyan boltokban vagy más intézményekben, amelyek úgy gondolják, hogy támogatják a gyermekekért felesős, de rosszul fizetett emberek munkáját.
Szerző(k): Komócsin Sándor