A családvédelmi akcióterv alapdöntései megszülettek, a kormánynak most jogi formába kell ezeket öntenie. Ennek érdekében jelenleg is tart több minisztérium bevonásával a részletszabályok véglegesítése, egyes jogszabályokat pedig majd az Országgyűlésnek is el kell fogadnia - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közmédiának.
Szerző(k): Domokos ErikaAkár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Orbán-kormány az elmúlt években is sok pénzt költött családpolitikára, de a főként a középosztályt célzó intézkedések egyelőre nem hoztak látványos demográfiai változást. Új családvédelmi akciótervet jelent be vasárnap a miniszterelnök - mutatjuk, miről beszélhet.
Szerző(k): Domokos ErikaMérséklődött a természetes fogyás 2018 első tizenegy hónapjában, miután a születések száma az előző év azonos időszakához képest kevésbé csökkent, mint a halálozásoké - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly 462 magyar gyerek született Kolozsváron, ami a városban anyakönyvezett 6.667 újszülött kevesebb mint hét százalékát teszi ki - derült ki abból az összesítésből, amelyet Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája juttatott el pénteken a Maszol.ro hírportálnak.
Szerző(k): Szász PéterAz előzetes adatok szerint 2018 január–szeptemberében a születések száma 2,2, a halálozásoké 1,9 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. A természetes fogyás 1,3 százalékkal, 380 fővel csökkent 2017 első kilenc hónapjához képest. Idén szeptemberben az élveszületések száma 3 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 0,2 százalékkal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. Az 1896 fős havi természetes fogyás 17 százalékkal nagyobb a 2017 szeptemberi értéknél.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon az elmúlt három évben, ami annak köszönhető, hogy a koraszülöttek túlélési esélyei jelentősen javultak - mondta Kocsis István, a budapesti Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense az M1 csatornán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump egy keddi interjúban közölte, hogy elnöki rendelettel tervezi megszüntetni a születés jogán automatikusan járó amerikai állampolgárság gyakorlatát.
Szerző(k): Szász Péter