Míg Európában 38 százalékkal, hazánkban ennél jóval nagyobb mértékben újították meg a fűtési rendszerüket a háztartások és a cégek.
Szerző(k): Varga CsengeBudapest három belső kerületében indította el szolgáltatásait a Whoosh elektromosroller-megosztó 750 járművel.
Szerző(k): Varga CsengeAz Európai Bizottság engedélyezte a szintetikus üzemanyagok használatát, de az autógyártók nem bíznak az új technológiában.
Szerző(k): Fogarasi KittiAusztrália szigorította a környezetszennyezés megfékezését célzó törvényeket: a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóit kötelezi a működés megváltoztatására.
Szerző(k): Varga CsengeAz Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében korszerű, környezetbarát biomassza alapú erőműként csatlakozik újra az országos áramszolgáltatók köréhez, illetve látja majd el távhővel Oroszlány és Bokod térségét. Ez lesz az ország ötödik, szénről biomasszára átállított erőműve.
Szerző(k): Horváth TiborA termelés újraindult a Dunai Vasműben, ugyanakkor a szakadék széléről visszarántott Dunaferr-gyár hosszú távú működését biztosító lehetséges befektetők felkutatása még folyamatban van. A Napi.hu a helyszínen járt.
Szerző(k): Hercsel Adél, Gáll CsongorA heves kereskedelmi feszültségek enyhülhetnek, ha az Egyesült Államok és az Európai Unió engedményeket tesz a hidrogénnel kapcsolatban. A washingtoni inflációellenes törvény olyan támogatásokat tartalmaz, amelyek 2030-ig csökkenthetik az elem fenntartható módon előállított "zöld" változatának költségeit.
Szerző(k): Horváth TiborA HH2E német energetikai vállalat és a Leag barnaszénbányász és energiatermelő vállalat együttműködést tervez zöld hidrogénerőművek létesítésére a kelet-németországi Szászország, Szász-Anhalt és Brandenburg tartományokban - közölték a vállalatok pénteken. A két vállalat közölte, hogy értékláncot hoznak létre a megújuló energiából származó zöld hidrogén előállításától a szállításig és a felhasználás kereskedelmi forgalomba hozataláig.
Szerző(k): Horváth Tibor