A szlovák jegybank jelentősen rontott a jövő évi GDP-növekedési előrejelzésén.
Szerző(k): MTI-EcoAz MVM pénteki közgyűlésén megszületett a beruházási döntés a magyar-szlovák gázvezeték projekt kapcsán, a közbeszerzési pályázatot még idén kiírhatják.
Szerző(k): Leszák TamásKáosz kialakulásának veszélye fenyeget a szlovákiai gyógyszertárakban, miután csütörtökön életbe lép a gyógyszerekről és segédeszközökről rendelkező új törvény, amely szerint a jövőben az orvosok már nem gyógyszereket, hanem csak hatóanyagokat fognak felírni a vényekre, s a patikusok dolga lesz eldönteni, milyen gyógyszert adnak a betegnek - állítja a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara (SLeK) szerdai nyilatkozatában.
Szerző(k): NAPIA magas országkockázati felár Magyarország esetében jelentősen emeli az atomerőmű-fejlesztési költségeket például Szlovákiával szemben - mondta Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség igazgatója.
Szerző(k): Major AndrásEgyre nagyobb a valószínűsége, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést. Veszélybe került ugyanis az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak - tájékoztatta az Új Szó Online szerkesztőségét szerdán az pozsonyi agrártárca sajtóosztálya.
Szerző(k): MTI-EcoAkvizícióval terjeszkedne Csehországban a Slovnaft.
Szerző(k): NAPIA szlovák gazdaság 0,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, Csehország és Bulgária GDP-je stagnált az előző negyedévhez képest - közölték a közép-európai országok statisztikai hivatalai kedden.
Szerző(k): MTI-EcoTöbb közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon is gyengíti a demokratikus államforma és a piacgazdaság támogatottságát az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a pénzintézet működési területéről kedden kiadott éves helyzetértékelésben.
Szerző(k): NAPI