Több mint 21 millió forintos fizetése után fizetett személyi jövedelemadót a miniszterelnök. Rogán Antal több mint háromszor annyit adózott, mint a kormányfő.
Szerző(k): Csernátony CsabaNégy gyereknél akkor ér valamit az szja-mentesség 2020-tól, ha legalább 413 ezer forint a család bruttó jövedelme, öt gyereknél 516 ezer, hatnál 619 ezer forint a minimum.
Szerző(k): Herman BernadettA magyar adóék a maga 45 százalékos szintjével rekorder a régióban. Eközben a vállalatok adóterhei alacsonyak, a szabályozásokban pedig kesztyűs kézzel bánnak velük. A magyar cégek hajlamosak kihasználni, hogy az adóhatóság is udvariasabbá vált az elmúlt években, ha kell inkább megkockáztatják a bírságokat - derült ki a Mazars nemzetközi adótanácsadó keddi sajtóeseményén.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Főügyészség 1,8 milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat 66 személy ellen. A vádlottak őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket, amelyek együttműködtek - adta hírül a főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaAz adóbevallás megváltozott rendje miatt radikálisan csökkent a hagyományos személyi jövedelemadó bevallás papíralapú feladása 2016-hoz képest - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaHétfő éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaÖt évre visszamenőleg is elkérhetik a betegségre járó kedvezmény azok, akik eddig nem tették meg és van megfelelő orvosi papírjuk. Közel 350 ezer forint jár nekik, jövőre pedig újabb 90 ezer forint.
Szerző(k): Csernátony CsabaA pénztári megtakarításhoz járó adókedvezménnyel az idén 32,6 milliárd forintot spórolnak a tagok.
Szerző(k): Csernátony Csaba