A vádirat szerint egy 59 és egy 44 éves férfi színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító - 2013 januárjától 2017 júniusáig részben egymásra épülő és együttműködő - bűnszervezeteket irányított és működtett a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságok adófizetési kötelezettségének csökkentése, illetve elkerülése érdekében - írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Jellemzően vagyonvédelemmel foglalkozó fővállalkozók képviseletében eljárt személyek kötöttek színlelt szerződéseket a két férfi által irányított bűnszervezethez köthető gazdasági társaságokkal. Ennek célja kettős volt, így a munkavállalóik foglalkoztatása után keletkező közterhek látszólag nem az általuk képviselt társaságnál keletkeztek és a számlázási láncolatban alattuk elhelyezkedő társaságoktól befogadott valótlan tartalmú számlákkal az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket is csökkenteni tudták.
Kapcsolódó
A jogalkotó a többszöri alvállalkozás kizárásával, majd a fordított adóztatás bevezetésével folyamatosan "fehérítette" az őrzés-védelmi szektort, azonban az irányító vádlottak a munkaerő-kölcsönzési rendszer beépítésével és az úgynevezett kettős foglalkoztatással igyekeztek a költségvetést károsító cselekményt a megváltozott feltételekhez igazítani.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait.
A Fővárosi Főügyészség a láncolatban érintett 66 személy ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, legtöbbjükkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt, amely bűncselekményeket a törvény - a bűnszervezeti és a halmazati szabályokra figyelemmel - 5-től 21 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. A vádirat 22 stróman ügyvezető terhére közokirat-hamisítást ró - közölte a főügyészség.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik