A spicces füge respektus lett az ország tortája idén, és most a kormányszóvivő is megvizsgálta.
Szerző(k): EconomxDélben kezdődik a kormány tájékoztatója.
Szerző(k): EconomxVárhatóan többek között a jövő évi költségvetést fogják érinteni a legújabb kormányzati bejelentések. A kormányülést Orbán Viktor szerint már megtartották.
Szerző(k): Hercsel AdélNagyon jelentős adóemeléstől tart a kormányszóvivő: szerinte a baloldali javaslatok közel 3200 milliárd forintos adóemeléssel járnának.
Szerző(k): Varga CsengeJön az árplafon a vállalkozások rezsiszámláiban, továbbá fél éven át a SZÉP-kártyával vásárolható hidegélelem - hangzott el a Kormányinfón.
Szerző(k): EconomxHétfőn délelőtt kiderül, hogy vajon a költségvetés helyzete indokolja-e a menetrend felpörgetését.
Szerző(k): EconomxSzinte napra pontosan 2024-ben már túl leszünk az önkormányzati választásokon, és egyelőre a jelöltekről annyit tudni, hogy Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester megerősítette indulását, a Fidesz pedig hallgat. Most Tarlós István korábbi városvezető törte meg a csendet.
Szerző(k): EconomxAz, hogy ilyen helyzetben teljesíteni tudtuk a kitűzött célokat, komoly eredmény, és meg is fogjuk védeni - mondta a kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek. Szerinte semmilyen objektív akadálya nem lehet az uniós pénzek érkezésének.
Szerző(k): EconomxNem tolerálja a kormány az üzletek trükközését, ezért folyamatosan ellenőrzéseket tartanak. Az árstop bevezetése óta több mint 1 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a hatóságok – jelentette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Szerző(k): Varga Csenge