Remek második negyedéves eredményt hozott az OTP-csoport, a hazai gyengélkedést egyedi tételek kompenzálták, a külföldi bankok igen szép pénzt hoztak. A bank a hazai helyzet javulására számít, a hitelezés újbóli felfutása és az állami terhek mérséklődése mellett. Örömtáncot járnak a befektetők: az OTP profithírére kilőtt a bank papírjának árfolyama. A BUX-ot is húzza maga után.
Szerző(k): Fellegi TamásNőtt a magyar háztartások fizetőképessége, azonban 73 százalékkal kevesebb lakáshitelt tudnak felvenni a magyarok, mint egy éve, a helyzetet pedig csak rontja az átalakuló CSOK. Tavaly óta másodjára nő a fizetőképesség, de minimálisan.
Szerző(k): Zádori BenceA szakértő szerint a júniusi adatok óvatos bizakodásra adnak okot.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaNapjainkban a legkisebb, legfapadosabb új autó ötmillió forintba kerül, egy üzembiztosnak mondható használt autóért pedig három–négymillió forintot kérnek. Közben a vásárlóerő egyre távolabb kullog a piactól, és maga az autóbirtoklás is megosztó témává válik. Vannak, akik szerint léteznek élethelyzetek, amikor autózni nem választás kérdése, mások viszont azzal érvelnek, hogy aki nem tudja kigazdálkodni egy rendes autó vételárát, annak a fenntartás is keserves lesz.
Szerző(k): Sánta AndrásAz OTP első negyedéves eredménye a számok szintjén kiváló lett, ezt azonban részben egyszeri tételek okozták, részben a külföldi bankok kiváló eredménye. A hazai OTP egyszeri tételek nélkül veszteséges lett, amiben döntő a különadók, valamint az igen magas kamatok szerepe. Az eredményről és az idei kilátásokról Bencsik László vezérigazgató-helyettes számolt be sajtótájékoztató keretében.
Szerző(k): Fellegi TamásSajtótájékoztatón számolt be az Erste első negyedéves eredményéről. A magas kamatkörnyezet miatt a hitelezés megtorpant az első negyedévben, miközben a bank az első negyedévben kimutatott magasabb működési eredmény túlnyomó részét extraprofitadóként fizette be.
Szerző(k): Fellegi TamásTetemes összeget spórolhat, aki újra cseréli meglévő rövid kamatperiódusú hitelét. Ezekben az esetekben érdemes elgondolkodnunk a kölcsön kiváltásán.
Szerző(k): Fogarasi KittiA Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) működése alatt számos előrelépés történt a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében, ám mind a szolgáltatóknak, mind az ügyfeleknek érdemes megtanulniuk pár dolgot. Az előbbieknek jobban kell figyelniük ügyfeleikre, utóbbiaknak pedig gondosabban kell eljárniuk saját ügyeikben, mert sokan el sem olvassák a bankkal, biztosítóval kötött szerződéseiket – mondta el a napi.hu-nak a szervezet elnöke.
Szerző(k): Drávucz Péter