Ha a személyi kölcsönök átlagos THM-jét nézzük, akkor az 2023 júniusában enyhe csökkenést mutatott, míg júliusban ismét kis mértékben emelkedett. Júniusban átlagosan 0,15 százalékponttal olcsóbban tudtak az emberek kölcsönhöz jutni, mint egy hónappal korábban, míg júliusban 0,48 százalékponttal magasabb THM mellett nyújthatták be a hiteligénylésüket. Ez tehát nem az a szint, ahol érdemes belevágni egy hitelkiváltásba, de az is elérkezik majd, érdemes tehát felkészülni.
Várjunk addig, amíg egy új hitellel komolyabb megtakarítást érhetünk el a havi törlesztőrészletünkön.
Hogy miért érdemes kivárni? Mert egy jól időzített hitelkiváltás komoly megtakarítást jelent. A hitelünk akár sokkal olcsóbb is lehet, de a dolog jár némi ügyintézéssel. Ez egy újabb hitelfelvétel, és ugyanúgy zajlik, mint az első hitelünk igénylése, amitől most meg szeretnénk válni. Ugyanez személyi kölcsön esetén nem jár olyan sok munkával, mégis
- be kell szereznünk egy munkáltatói igazolást;
- és mivel hitelkiváltásról van szó, egy igazolásra is szükségünk lesz a fennálló tartozásunkról – hacsak nem a saját bankunknál vesszük fel az újabb hitelt;
- és míg a bankok nagy részénél már online is igényelhetünk kölcsönt, ha hitelkiváltásra vesszük fel a pénzt, akkor gyakran csak személyesen intézhetjük a hitelfelvételt.
A hitelkiváltásnak ráadásul díja is van: a meglévő hitelünket ugyanis végtörlesztjük, amelynek általában 0,5-1 százalékos díja van, de néhány banknál az összeg maximált, illetve néha eltérő lehet a díj is akkor, ha a meglévő tartozásunkat egy másik bank hiteléből törlesztjük.
Ha magas kamat mellett vagyunk kénytelenek hitelt felvenni, akkor figyeljünk ezekre a díjakra is, és legyen ez is szempont a hitelválasztásnál.
Készüljünk tudatosan arra, hogy a drága hiteltől később majd megválunk, igyekezzünk ezt minél olcsóbban megtenni
– mondta az economxnak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A hitelkiváltás költségének másik eleme az új kölcsön díja. A hitelfelvétel járhat induló költségekkel, de a személyi kölcsönök esetében – mivel nincs ingatlanfedezet és kisebb összegű a kölcsön – rendszerint alacsony díjakkal számolhatunk. A portál szakértői szerint
összességében akkor érdemes kiváltani a meglévő hitelünket, ha ezzel valóban megtakarítást érhetünk el,
azaz ha a költségek – a régi hitel végtörlesztésével és az új hitel felvételével járó díjak – mellett is jobban járunk az új hitelünkkel.
Ha viszont ez a helyzet, akkor ne féljünk belevágni, hiszen sokat spórolhatunk rajta, és a hitelcsere ára pár hónap alatt megtérülhet.
Lássunk pár példát!
- Az UniCredit Bank egyik személyi kölcsönéért például 1 százalékos díjat kellene fizetnünk, ha le szeretnénk cserélni, de a futamidő utolsó évében – azaz ha az előtörlesztés időpontja és a hitel lejárata közötti időszak nem haladja meg az egy évet – az előtörlesztési díj 17500 forint, de már csak az előtörlesztett összeg maximum 0,5 százaléka. Ha más bank hitelét váltjuk ki a bank kölcsönével, és az igényelt összeg 3 millió felett van, akkor akció keretében egyhavi törlesztőrészletet, de legfeljebb 50 ezer forintot visszatérítenek a feltételek teljesítése esetén.
- A K&H Bank kiemelt személyi kölcsönét szintén 1 százalékos díj mellett törleszthetjük elő, ami a futamidő utolsó évében 0,5 százalékra csökken. Ha kiváltásra használnánk, akkor viszont hiteligényléskor folyósítási díjjal és a K&H lakossági bankszámla számlavezetési díjával is számolnunk kell.
- A MagNet Bank, az MBH Bank és a Cofidis is 1, illetve 0,5 százalékos díjat számít fel. Az OTP Bank és a Raiffeisen Bank szintén, de a díjak maximálva vannak.
- A CIB Bank egyik személyi kölcsöne mindössze 0,5 százalékos, legfeljebb 20 ezer forintos díj mellett kiváltható, ami nagyon kedvező, ha később kiváltanánk. Ennek a kölcsönnek nincsenek kezdeti költségei.
- A Cetelemnél díjmentes a hitelkiváltás.
Kiváltani tehát a Cetelem és a CIB Bank kölcsönét a legolcsóbb, ha viszont kiváltó kölcsönt keresünk, akkor az OTP Banknál, az Ersténél, a K&H-nál, a Raiffeisennél és a Cetelemnél is kell számolnunk némi induló költséggel.
Hogyan válthatjuk ki a hitelünket?
A hitelkiváltás lényege, hogy a meglévő drága kölcsönünket olcsóbbra cseréjük, és ezzel megtakarítást érünk el.
De pontosan mi lesz ennek az eredménye?
- Az egyik, talán legkézenfekvőbb lehetőség, hogy mivel az új hitelünk kamata alacsonyabb, változatlan futamidő mellett a havi törlesztőrészletünk csökken – így az új hitel kisebb terhet fog jelenteni a költségvetésünkben.
- A másik, hogy a törlesztőrészletünket változatlanul hagyjuk, és így a futamidő rövidül. Olcsóbb hitelt a korábbihoz hasonló léptékkel ugyanis hamarabb vissza tudunk fizetni.
- Végül a harmadik lehetőségünk, hogy megtartjuk a korábbi törlesztőrészletünket és a futamidőt is, viszont így magasabb összegű kölcsön is belefér. Létezik olyan konstrukció, ahol vehetünk fel a kiváltott hitelnél nagyobb összeget, és van ahol ez kifejezett előírás.
Milyen hiteleket válthatunk ki személyi kölcsönnel?
Erre a rövid válasz az, hogy olyat, amit az adott konstrukció lehetővé tesz. Bár a klasszikus adósságrendező hitelek általában jelzáloghitelek, a személyi kölcsönök is jól használhatók hitelkiváltásra, hiszen ezek szabad felhasználásúak, így hitelkiváltásra is alkalmasak, ugyanakkor nem válthatunk ki velük bármit.
Majdnem minden személyi kölcsönre igaz, hogy jelzáloghitelt nem tudunk vele kiváltani, de például az Erste Bank kölcsönével szabad felhasználású jelzáloghitelt is lehet. Legtöbbször azonban csak más személyi kölcsönöket, áruhitelt, és ha a kondíciók engedik, folyószámlahitelt vagy hitelkártya-tartozást válthatunk ki személyi kölcsönnel. Ezek közül viszont akár többet is.
Nézzünk egy konkrét példát arra, hogy ma milyen személyi kölcsönöket kínálnak a bankok 2,5 millió forintnyi hitel kiváltására!
Példánkban 5 éves futamidőt és havi 350 ezer forint nettó jövedelmet vettünk alapul, és azt az opciót választottuk, hogy a jövedelmünket, illetve a bank által elvárt összeget a banknál vezetett számlára utaljuk – a kölcsönöket szeptember első hetében vizsgáltuk.
- A hitelkiváltásra kínált személyi kölcsönök közül ekkor az UniCredit Bank és a CIB Bank kölcsönének havi törlesztőrészlete is befért 60 ezer forint alá – mindkét bank havi 250 ezer forintos jóváírás érkeztetése mellett kínált kedvezményt, és kezdeti költség nem volt.
- Havi 65 ezer forintos törlesztőrészlet alatt kaphattunk volna kölcsönt hitelkiváltásra a K&H Banknál, az Ersténél, a Raiffeisennél, a MagNet Banknál és az MBH Banknál – kezdeti költséggel az első háromnál kellett számolnunk.
Mi az előnye annak, ha hitelkiváltásra igényeljük a kölcsönt?
Van különbség aközött, hogy felveszünk egy újabb kölcsönt, és abból majd kifizetjük a meglévő tartozásunkat, és aközött, hogy hitelkiváltásra igényelünk kölcsönt. Előbbi esetben a bank úgy számol, hogy a meglévő hitelünk mellé veszünk fel még egyet, a másodikban pedig úgy, hogy helyette.
Ez apróságnak tűnik, de nagyon is lényeges különbség. Amikor a bank azt számolja, hogy mekkora havi törlesztőrészlet fér bele a fizetésünkbe, akkor hitelkiváltásnál már csak az új kölcsön törlesztőjével kalkulál, a régivel nem, hiszen tudja, hogy azt úgyis végtörlesztjük.
Ráadásul az ügyintézés is kényelmesebb. Hitelkiváltásnál a tényleges kiváltással kapcsolatos technikai részletek egy részét a bankok egymás közt intézik, nekünk ezzel tehát kevesebb a dolgunk.
Ne féljünk tehát a hitelkiváltástól, legyünk pénzügyileg tudatosak, használjuk ki a bankok kedvezőbb ajánlatait, éljünk a lehetőségeinkkel, és spóroljunk a hitelünkön!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!