Húsz fős küldöttség vesz részt az Iszlám Állam elleni koalíciós hadműveletben.
Szerző(k): Zádori BenceMéltó helyszínt kap a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint.
Szerző(k): EconomxA kormányrendelet szerint a költségeket is nekik kell megtéríteniük, az eljárást pedig harminc évre titkosítják.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraJavul a magyar katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható.
Szerző(k): EconomxLátványos ünnepségen emlékeztek meg pénteken a Magyar Honvédség megszületéséről a pákozdi Katonai Emlékparkban, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is tiszteletét tette.
Szerző(k): Horváth TiborA terveknek megfelelően haladnak a magyar lőszergyár, más néven a várpalotai Védelmi Ipari Park kialakításának munkálatai.
Szerző(k): Sánta AndrásAz ukrajnai háború eszkalálódásának veszélye egyre nő, ezért is van szükség azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten.
Szerző(k): EconomxMegváltozott a külföldön szolgáló honvédelmi katonák napidíj-kiegészítése, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Zádori BenceOlyan dolgokat fognak tanulni, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet valamint hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek.
Szerző(k): Economx