A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: Európában a bankpiaci pánik után most korrigálnak a bankok, amelyeknek a részvényei visszatérnek szépen lassan a pánik előtti szintekre. Ennek hatására tudott a BÉT-en az OTP a legjobban erősödni.
A blue chipek közül a Magyar Telekom és a Richter árfolyamának emelkedése az általános jó piaci hangulatnak köszönhető, amely Európában és Amerikában is érezhető.
- A Mol változatlanul 2500 forinton állt záráskor, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 426 forinttal, 4,49 százalékkal 9908 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 383 forintra emelkedett, forgalma 123,1 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,28 százalékkal 7545 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3485,81 ponton zárt kedden, ez 19,12 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Titkos tulajdonosi struktúrák: irdatlan magánvagyon rejtőzik vagyonkezelői alapok álcája mögött

Bevetésre készen állnak Orbán Viktor digitális harcosai, itt a titkos fegyver a fiatalok meggyőzésére?

A forint is belépett a harcosok klubjába

Nagyot szólt a Moody's döntése, máris lépnek a befektetők
