A klímaváltozás hatásai mintegy 32 millió embert, azaz a lakosság 68,5 százalékát érinti közvetlenül Spanyolországban - ismertette kedden legfrissebb jelentésének megállapításait a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet).
Szerző(k): Szász PéterFebruárban 0,1 százalékkal, több mint háromezerrel nőtt a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Vodafone a világ első mobilszolgáltatójaként 5G okostelefonokat kapcsolt össze már működő 5G hálózatával a barcelonai Mobil világkongresszuson (MWC). A cég 2019 második felében számos európai városban előkészíti az 5G elindítását - közölte a telekommunikációs vállalat, amely szerint négyhetes időszak alatt sikeresen lezajlott a cég próbaüzeme három olyan 5G okostelefonnal, amelyeket 2019-ben fognak bevezetni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNoha a migrációs nyomás az Európai Unió külső határain továbbra is jelentős, nincs "égető válság", az illegális bevándorlás szintje az egymást követő öt évet vizsgálva tavaly a legalacsonyabb volt - közölte az unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex 2018-as adatokat rögzítő éves jelentésében az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Wizz Air új járatot indít június 16-tól a spanyolországi Castellónból Budapestre, a gépek szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterSpanyolországban kormányalakítási patthelyzet alakulhat ki az április 28-i előrehozott parlamenti választások után - derült ki a voksolás kiírását követően megjelent első közvélemény-kutatásból, amelyet a La Vanguardia című napilap közölt vasárnap - írja az MTI
Szerző(k): Szász PéterNagy tömegek vonultak utcára szombaton Barcelonában, hogy tiltakozzanak 12 katalán szeparatista politikus és aktivista bebörtönzése ellen, akiket lázadás szításával vádolnak a spanyol hatóságok a 2017. októberre tervezett, függetlenségi népszavazás megszervezésének kísérlete miatt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBoríthatja az Egyesült Királyság és az Európai Unió brexitmegállapodását is a spanyolországi előrehozott választás, amelyen a pártok egymásra licitálva próbálhatják bizonygatni, melyikük szerzi vissza Gibraltárt hamarabb a britektől.
Szerző(k): Komócsin Sándor