Rákosrendezőt évekkel ezelőtt a kutya sem ismerte. Most azonban, hogy indul a gigantikus ingatlanfejlesztés, mindenki erről beszél. De mi is ez az egész? Ránéztünk!
Szerző(k): Farkas TiborA másfél évtizedes lakáspolitika jelentős eredményeket hozott, azonban nem bizonyult válságállónak. Ezért a kormány vadonatúj, hosszú távú és átfogó koncepciót állít össze, amelynek alapelveit portálunk hozta először nyilvánosságra. Most a terveket elemezzük a teljesség igénye nélkül. Farkas Tibor, az Economx ingatlanpiaci szakértőjének írása.
Szerző(k): Farkas TiborPest legnagyobb barnamezős területe a főváros revitalizálásának és a XXI. századhoz igazításának a kulcsa lehetne, ehhez azonban nem a befektetői magánérdekeknek kellene kizárólagosan meghatároznia Rákosrendező jövőjét. Vitézy Dávid városmobilitási szakértő szerint lenne mit eltanulnunk Bécstől ezen a téren is. Az érintett területet a MÁV-nak nyár végéig ki kellene pucolnia, ám egyelőre még azt sem tudni, hogy a két és fél évtizede leégett sportcsarnok törmelékei között van-e veszélyes hulladék – merthogy az egykori BS romjai is ott vannak valahol a föld alatt. Időközben megérkeztek a felmondólevelek is a bérlőkhöz, akik 30 napot kaptak, de a MÁV igyekszik nekik segíteni. Az Economx „Megörökölt ipar” című cikksorozatának első része.
Szerző(k): Horváth Tibor, Károly Gábor, Hartl Nagy TamásBudapest más rozsdaövezeti területeinek későbbi beépítésére is hatással lehet, miként valósul meg a rákosrendezői fejlesztés – mondta a főpolgármester.
Szerző(k): Horváth TiborHiába a tiltakozás, mégis felépülhet a lakópark a volt Téglagyár területén Törökbálinton.
Szerző(k): Sánta AndrásZöldfelületi fejlesztésekkel kialakított, kiskereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely funkciókkal kiegészített lakóterület létrehozásától, a kisvárosias építkezésig, és a Számviteli Főiskola Kollégiumának átalakításáig sok minden belefér. Íme a kilenc akcióterület! De vajon kiknek épülnek?
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEltérően változott az új lakások kínálata az országon belül. Bár drágultak az új lakások, az elmúlt fél évben lelassult az áremelkedés üteme, nőtt az építési kedv, és 2023-tól a rozsdaövezetek lakásfejlesztési évei következhetnek.
Szerző(k): Varga CsengeAz ingatlanirodához tartozó Otthon Centrum Investment Solutions a Bayer Propertyvel szerződött, új kínálatuk budapesti és balatoni lakóparkokkal bővült.
Szerző(k): Vámosi Ágoston