Megkezdődött pénteken Pozsonyban az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek kétnapos informális találkozója, a tárgyalássorozaton az EU gazdaságpolitikájának jövője, a migráció és a Brexit tagállamok gazdaságaira gyakorolt hatása mellett az integráció szorosabbra fűzése és az adóelkerülések elleni küzdelem is terítékre kerül.
Szerző(k): MTIA G20-ak pénzügyminiszterei szerint a globális gazdaság növekedését egyebek között szerkezeti reformokkal, infrastruktúrát érintő befektetésekkel és innovációval lehet élénkíteni. Figyelmeztettek arra, hogy emelkedhetnek a tartalékdevizát kibocsátó országokban a jegybanki kamatok.
Szerző(k): MTI-EcoCsütörtökön kezdődik az amerikai Jackson Hole-ban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által szervezett szokásos éves nemzetközi bankártalálkozó.
Szerző(k): MTISzéleskörű szabadkereskedelmi megállapodás lehetőségéről kezdett megbeszéléseket Nagy-Britannia Kínával - mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.
Szerző(k): MTISokkolta a brit gazdaságot a szavazók többségének váratlan döntése arról, hogy a szigetországnak ki kell lépnie az EU-ból, ennek ellenére várhatóan nem lesz szükség pótköltségvetésre - nyilatkozta az új londoni kormány pénzügyminisztere.
Szerző(k): EconomxSzemélyes okokra hivatkozva lemondott szerdán Dusan Mramor szlovén pénzügyminiszter - közölte honlapján a Delo című szlovén napilap.
Szerző(k): MTIA japán pénzügyminiszter szerint ideges mozgások alakultak ki a globális pénzpiacokon annak a hatására, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépésre szavazott a csütörtöki népszavazáson.
Szerző(k): MTI-EcoA brit pénzügyminiszter szerint jelentős adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket tartalmazó pótköltségvetést kellene beterjeszteni, ha a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a választók többsége a kilépésre szavaz.
Szerző(k): MTI