Lassan megszüntetheti a kormány az egyik legvitatottabb járványügyi intézkedését, az ingyenes parkolást, amelyet azért hoztak, hogy az emberek ne a tömegközlekedési eszközöket válasszák. Az ingyenesség megnehezítette a helyi lakosok életét és komoly bevételkiesés okozott az önkormányzatoknak, amelyek közül lényegében csak azok kaptak és kapnak támogatást amelyeket kormánypárti kötődésű polgármester vezet. A Pulzus Kutató - lapunk megbízásából végzett - reprezentatív felmérése most újfent igazolta, hogy az embereknek nem igazán számított ez az ingyenesség.
Szerző(k): Szász PéterA magyarok több mint fele kevesebb mint 10 ezer forintot költ zöldségre és gyümölcsre egy-egy hónapban - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. 100-ból 7-en pedig egyáltalán nem költenek ezekre.
Szerző(k): Csernátony CsabaBár a kormány tömeges oltási kampányt kezdett a Sinopharm-vakcinával, viszonylag nagy a társadalmi elutasítottsága a kínai oltóanyagnak. Az oltásra még hajlandó felnőtt magyarok valamivel több mint a fele nem fogadná el a készítményt, míg még mindig van 15 százalék, aki semmilyen oltóanyagot nem fogadna el - derül ki a Napi.hu és a Pulzus Kutató közös reprezentatív kutatásából.
Szerző(k): Szabó DánielNoha jól halad az oltási kampány, az eddigi 4,3 millió regisztrálttal nem érhető el a nyájimmunitás. Egyes szakértők a Covid-oltás kötelezővé tétele mellett voksolnak, a kormány az önkéntességet hangsúlyozza. A Pulzus Kutató legfrissebb, a Napi.hu megbízásából készített közvéleménykutatása a lakosság teljes megosztottságát tükrözi. A felmérés eredménye szerint a válaszolók 38 százaléka állt ki az oltás kötelezővé tétele mellett, mondván, ez egy csapásra véget vetne a járványnak. Ezzel szemben 41 százalék elutasította ezt, mivel szerintük emiatt még többen mondanának nemet a vakcinára.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 18 évesnél idősebb magyarok kevesebb mint negyede utasítja el az oltás beadását, ami egyértelmű javulás ahhoz képest, hogy novemberben még 36 százalék volt ezzel így. A Napi.hu és a Pulzus Kutató közös felmérése alapján a nők és a fiatalabbak az elutasítóbbak. Összesen majdnem 2 millió nagykorú van Magyarországon, aki egyelőre nem mutat hajlandóságot az oltakozásra, pedig a nyájimmunitáshoz nem lesz elég 6 millió felnőtt védettsége.
Szerző(k): Szabó DánielÚgy tűnik, a cigaretta ára elérte azt a szintet, ami már lépésre készteti a magyarokat. Az utóbbi két jövedékiadó-emelés 200-250 forinttal is növelhette egy doboz cigaretta árát, ráadásul a drágulás hirtelen jött, nem fokozatosan, mint az elmúlt években. A Pulzus és a Napi felmérésében megkérdezett dohányosok 23 százaléka válaszolta azt, hogy az 1700-1800 forintos ár túl magas, le fogja tenni a cigarettát.
Szerző(k): Szász PéterA kormány egyik marginális járványügyi intézkedése, hogy éjjelente ingyen lehet használni a kereskedelmi célú garázsokat, parkolókat. Van, ahol az intézkedés káoszt eredményez és némi többletköltséget az üzemeltetőknek, de országosan nincs jelentős hatása. Ennek ellenére az intézkedés elnyerte az emberek tetszését főleg vidéken és nagyobb részt az alacsonyabb végzettségűek körében. Ez derült ki a Pulzus Kutató felméréséből, amelyet lapunk megbízásából készített.
Szerző(k): Szász PéterTavaly októberben, a koronavírus-járvány második hullámának felfutása idején fogadták el az egészségügyi ellátórendszert idén januártól, illetve márciustól alapjaiban megváltoztató törvényt. A reform időzítését az egészségügyi szakértők közül többen is elhibázottnak találták, és mint az a Pulzus Kutató friss, a Napi.hu számára készített közvélemény-kutatásából kiderül, a lakosság jelentős része sem ért egyet a változtatások időpontjának megválasztásával. Leginkább a középkorú, budapesti, diplomások helytelenítették, hogy az átalakításra a járvány idején került sor.
Szerző(k): Szepesi Anita