Korábbi meghatározó MSZP-s politikusok ellen emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyekben.
Szerző(k): Horváth TiborMiért zárták le az utat az Erzsébet-tábornál? - feszegetik a kérdést az egyik fonyódi Facebook-csoportban. A tábor a biztonságra hivatkozik, az út pedig amúgy is magántulajdon.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA belvárosi parkolóövezetek felszámolását, a sétálóutcák megtizedelését és a biciklis barát politika beszüntetését sürgeti új programjában a Német Szabaddemokrata Párt (FDP).
Szerző(k): T. E.Átlagosan 50 százalékkal nőnek a közlekedési bírságok augusztustól, így a szabálytalan előzésért például 39 ezer forint helyett 65 ezret kell majd fizetni. Aki pedig jogtalanul elfoglalja a mozgáskorlátozottak parkolóhelyét, az 100 ezer helyett 150 ezres büntetéssel számolhat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSokba kerülhet, ha ma megszokásból parkol: munkanap van.
Szerző(k): L. K.Újabb fővárosi területen indul el a Kizárólagos Lakossági Parkolózóna rendszer július elsejétől.
Szerző(k): G. É.Karácsony Gergely szerint a következő napokban magasabb fokozatú árvízvédekezési készültség elrendelésére is sor kerülhet.
Szerző(k): EconomxA főpolgármester a dugódíj bevezetéséről is kifejtette a véleményét.
Szerző(k): Vermes Ádám