Már több mint 70 ezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielAz Otthon-felújítási program iránti kezdeti hatalmas érdeklődés a második negyedévben jelentősen csökkent, majd ismét emelkedett, a lelkesedés mértéke azonban nem tért vissza az év eleji szintre – ezt igazolták a GKI és a Masterplast közös kutatásának augusztusi eredményei. A friss felmérés szerint 2022 végéig az összes háztartás bő 5 százaléka élne biztosan, 13 százaléka pedig valószínűleg a program támogatásával. A belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása, a külső nyílászárók cseréje és a hőszigetelés a sláger.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot - közölte az MTI Novák Katalinra hivatkozva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAlaposan felpörgette az építőipart az utóbbi idők egyik legnagyobb volumenű lakásfelújítási támogatási programja. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a támogatás megszerzésének feltétele az elvégzett munka számlával való igazolása, és az sem mindegy, hogy pontosan milyen számlát kapunk az elvégzett munka után. Nem megfelelően kiállított számla esetén ugyanis akár a támogatást is elbukhatjuk - hívják fel a figyelmet a Deloitte szakértői.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA májusi, bő 120 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződésnek köszönhetően az év első öt hónapjában már 460 milliárd forint felett járt a piac, ami éves összevetésben 21,6 százalékos növekedés – írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva csütörtökön.
Szerző(k): Szabó Dániel