onkológia

02.
03.
16:22
Diagnózis boncolás után - esélyük sem volt a túlélésre

Diagnózis boncolás után - esélyük sem volt a túlélésre

Nemzetközi összehasonlításban borzalmasan rosszul állunk tüdőrák-halálozást illetően, a magyarországi adatokban azonban a boncolás során felfedezett daganatok is szerepelnek 14 százalékkal, míg más európai országokban a magyarnál nagyságrenddel kisebb boncolási arányok miatt ennek jóval kisebb lehet a súlya. Jó hír, hogy a betegség túlélése 2011-19 között mintegy 70 százalékkal nőtt negyvenezer beteg adatai alapján. Alacsony dózisú CT-szűrőprogram bevezetésével több ezer nem, vagy későn diagnosztizált beteg életét lehetne megmenteni időben kezdett terápiával.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
20.
09:54
Már látszódnak az egészségügy leállításának súlyos következményei, ötezer rákos beteg tűnt el

Már látszódnak az egészségügy leállításának súlyos következményei, ötezer rákos beteg tűnt el

Kiderült, milyen hatása volt annak, hogy a járvány idején megállították az egészségügyet, a járvány öt negyedéve alatt 15-20 százalékkal csökkent a felismert daganatos betegségek száma a korábbi évekhez viszonyítva. A visszaesés a szegényebb járásokban nagyobb. Mintegy ötezer betegről van szó, akik emiatt túl későn, súlyosabb állapotban jutnak ellátáshoz, felkutatásukra, kezelésükre célzott intézkedések szükségesek - hangzott el egy friss kutatás eredményeit ismertetve a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) keddi konferenciáján.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
28.
11:34
Kásler: elindulnak az onkológiai szűrések

Kásler: elindulnak az onkológiai szűrések

Csütörtöktől újraindulnak a megelőzést szolgáló népegészségügyi célú, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok.

Szerző(k): Csernátony Csaba
04.
17.
17:40
Rákszűrés felfüggesztése: megszólalt az NNK

Rákszűrés felfüggesztése: megszólalt az NNK

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a múlt hét végén miniszteri utasítással felfüggesztette a népegészségügyi célú, célzott, onkológiai szűrővizsgálatokat - írta szerdán a 444.hu. Az NNK ma a hírre reagálva az MTI-vel azt közölte, hogy a szűrővizsgálatok április 9-től pár hétre szóló, átmeneti és rövid ideig tartó halasztása pótolható, a lakosság szűrése nem marad el.

Szerző(k): Szepesi Anita
02.
16.
13:03
Milyen vakcinával olthatók a daganatos és már gyógyult betegek? Íme a válasz

Milyen vakcinával olthatók a daganatos és már gyógyult betegek? Íme a válasz

Az oltás nem jelent kockázatot a daganatos betegeknél, azonban az elmaradása és a Covid-19 fertőzés, valamint a szövődményei jóval nagyobb veszélyt jelentenek. Az 5 éven belül gyógyult, illetve jelenleg kezelés alatt álló daganatos betegek a rendelkezésre álló vakcinák közül a Szputnyik V oltóanyagon kívül bármelyiket megkaphatják - hívja fel a figyelmet védőoltási tájékoztatójában az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Facebook-oldalán.

Szerző(k): Szepesi Anita
09.
16.
18:49
Megjelent a koronavírus az Onkológiai Intézetben is

Megjelent a koronavírus az Onkológiai Intézetben is

Az Országos Onkológiai Intézetben 15 egészségügyi dolgozó koronavírusos - erősítette be az intézmény az RTL Híradó információit. Több kórházban is megjelent már a vírus.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
26.
17:02
Karácsony: felére csökkentik a daganatgyanús betegek vizsgálatra várakozási idejét

Karácsony: felére csökkentik a daganatgyanús betegek vizsgálatra várakozási idejét

Októbertől a felére, 14 napról 7 napra csökkentik a daganatgyanús megbetegedések esetében a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási időt Budapesten - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán.

Szerző(k): Szepesi Anita
08.
26.
08:44
Katasztrofális helyzetben a betegek: nincs megoldás a helyzetükre

Katasztrofális helyzetben a betegek: nincs megoldás a helyzetükre

Úgy tűnik, egyelőre nincs gyógymód arra, hogy a Debreceni Egyetem onkológiai részlegén órákig kell sorban állniuk a betegeknek, hogy bejussanak az épületbe és felvegyék az adataikat.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
02.
20:35
Új mellkassebészet lesz az Onkológiai Intézetben

Új mellkassebészet lesz az Onkológiai Intézetben

A System Bau Trade Kft. alakíthatja ki a mellkassebészeti központot az Országos Onkológiai Intézetben, nettó 2 milliárd 367 millió forintért.

Szerző(k): Németh Géza