A BP olajipari konszern jelentős létszámleépítést jelentett be hétfőn, a foglalkoztatottak 15 százalékát, csaknem 10 ezer embert elbocsát részben a koronavírus miatt megcsappant kereslet miatt - írja az MTI az AP-re hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyersolaj ára az Egyesült Államokban beköszönt hordónként 20 dollár alá, miközben az olajfinomítók az üzemanyag-kereslet drasztikus visszaesésétől szenvednek. Eközben az amerikai vezetés nem tudta meggyőzni Szaúd-Arábiát, hogy hagyjon fel az olajárháborúval.
Szerző(k): Komócsin SándorA spanyol Repsol bejelentette, hogy elindítja és felfuttatja Spanyolország első nagy napenergia-közösségét. Nem csak napelemek kerülnek a tetőkre, de az olajcég azt is finanszírozza, hogy a Solmatchnak keresztelt közösség beruházási és összekapcsolási költségeit is fizeti.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz európai kormányok sorra jelentik be intézkedéseiket, amivel megóvnák a járvány hatásaitól bankrendszerüket. Komoly veszély fenyegeti ugyanis az egész pénzügyi rendszert, az ECB már konkrét válaszlépésekre készül.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz INA horvát olajipari vállalat bevétele tavaly elérte a 22,3 milliárd kunát (1011 milliárd forint), ami 1 százalékkal több, mint 2018-ban. A nettó nyereség 22 százalékkal csökkent, az egyszeri tételek nélkül 768 millió kunát (34,8 milliárd forint) tett ki.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb mint három éve legkisebb, az elemzők által vártnál is alacsonyabb lett a Royal Dutch Shell negyedéves nyeresége a kőolaj és a földgáz árának az esése miatt - írta a MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaElképesztő áremelkedést hozott az elmúlt a tőzsdéken, az amerikain különösen. A legnagyobbat a technológiai szektoron lehetett szakítani, azon belül is az úgynevezett FANG-részvényeken. A befektetők most elkezdték keresni, kik lesznek a következő tíz év befektetési sztárjai. A klímaváltozás elleni harcból profitáló cégek a lehetséges nyertesek között.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz olaj árfolyama komolyabbat ugrott az élesedő amerikai-iráni konfliktusra válaszul. Ez költségnövekedést okozhat a cégek többségének, de jót tehet az energetikai szektornak. Nem is ez a veszélyes, hanem az, hogy túl sokat emelkedtek korábban az árak a tőzsdéken és túl gyorsan.
Szerző(k): Lovas-Romváry András