Egy évtizeden belül először zárt veszteséggel a brit BP olajtársaság elsősorban azért, mert a pandémia miatt tavaly bevezetett korlátozások hatására jócskán visszaesett az olajkereslet - írta az MTI a Reutersra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy csomó olyan befektetési alap, amelyet klímabarátnak reklámoznak simán vásárol olaj- és gázipari részvényeket is. De más baj is van a fenntartható befektetésekkel, még akkor is, ha nem feltétlenül a befektetőket szeretnék átejteni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz INA horvát olajipari vállalat rendkívüli közgyűlést tartott pénteken, amelyen megválasztotta a horvát vállalat felügyelőbizottságának (fb) tagjait - közölte az INA az MTI-vel. A közgyűlésen a részvényesek 96,31 százaléka volt jelen.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Mol-csoport 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, ami jelentős növekedés a második negyedévi 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) után, ugyanakkor 12 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIdén mindenkori rekordjára ugrik majd a globális adósság nagysága, azonban ennek ellenére kevéssé valószínű egy világméretű hitelválság kirobbanása az Standard & Poor's friss tanulmánya szerint. Ehhez az kell, hogy legyen vakcina és legyen gazdasági fellendülés, valamint a fogyasztóknak is legyen kedvük vásárolni. Ennek ellenére hatalmas leminősítési hullámot indított a cég.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHiába lépett ki az Egyesült Államok a párizsi klímaegyezményből, a jelek szerint a legnagyobb bankja mélyen elkötelezte magát mellette. Ha csak marketingfogás is a JPMorgan lépése, akkor is sokat jelent.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz USA déli tengerpartját éppen 15 évvel ezelőtt tarolta le a Katrina hurrikán, ami New Orleans lakónak azóta is visszatér rémálmaikban, és most hasonló viharciklon tart a térség felé. A Laura nevű hurrikán 20 millió emberre és a körzet olajiparára csap le.
Szerző(k): Komócsin SándorA Mol-csoport 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei második negyedévben, ami dollárban számolva 44 százalékos, forintban 38 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest; a féléves tiszta EBITDA 305,2 milliárd forint (975 millió dollár) lett, dollárban 15 százalékkal, forintban 6 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Domokos László