Egyre több vesztegetési ügyről számolnak be, amelynek köze lehetett a bírósági végrehajtói kart vezető Schadl Györgyhöz. A Völner Pál államtitkár bukását kiváltó botrányban már meztelen gépek, vásárolt diplomák és titokzatos találkozók is kiderültek. Összefoglaló az ügy állásáról.
Szerző(k): Szabó DánielTovább gombolyodik Völner Pár volt igazságügyi miniszterhelyettes és Schadl György, a végrehajtói kar elnökének korrupciós botránya. Kiderült, hogyan utazott a pénz a vazallus végrehajtók és hűbéruruk, illetve a felettük lebegő kormánytag között. Az érintettek többsége tagad, két végrehajtó beismerő vallomást tett.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt - írja a hvg360. A 2018. óta tartó ügyben a magyar ügyészség nyomozása még mindig tart, miközben az Egyesült Államok hatóságai már nyilvánosan is közöltek részleteket a korrupciógyanús ügyletekről. A Polt Péter vezette hatóság szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium nem osztott meg részleteket.
Szerző(k): Szabó DánielNem jogerősen két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a nőt, aki pénzügyi ügyintézőként 47 és félmillió forint kárt okozott a munkáltatójának - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLopás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoznak a budai Vár közelében zárt rendőrségi területre történt illegális behatolás ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyelete az MTI érdeklődésére vasárnap.
Szerző(k): Szabó DánielEddig már 130 embert hallgattak már ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt - jelentette be Szelei Pál, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj vagyonkezelő és borászati céggel bővült az Alexandra-csoport, amely a könyvterjesztésben is erősít: decemberben már öt üzletet és két webáruházat üzemeltetett. A boltnyitásokban szerep jutott egy velencei társaságnak is, amely több egykori Alexandra-ingatlant megvásárolt, köztük a pécsi logisztikai központot, amelyet jelenleg is - bérelt - fióktelepként használnak az Alexandra-kiadók. A 2017-ben felszámolás alá került könyvkereskedő vállalkozásokkal és az elődcégükkel kapcsolatban öt nyomozás zajlik, de az ügyek többsége a gyanúsításig sem jutott.
Szerző(k): Domokos ErikaPintér Sándor belügyminiszter nevét mindenféle ismerettség nélkül használta ki egy rámenős csaló, aki magát titkos ügynöknek kiadva tízmilliókat kért áldozataitól, akik ettől remélték büntető ügyük megoldódását. A Blikk szerint a kamukém közel 100 millió forinttal károsította meg a hiszékeny embereket. Korábban is sokszor hivatkoztak a belügyminiszterre a csalók.
Szerző(k): Szabó Dániel