Éves összevetésben 6,5 százalékkal csökkent a kínai állami vállalatok adózás utáni profitja az idei első hét hónapban, elsősorban a globális gazdasági növekedés lassulásának a hatásaként.
Szerző(k): MTINövelte forgalmát, de az előző évi rekordnál alacsonyabb nyereséget ért el az első fél évben a dán Lego játékgyártó vállalat.
Szerző(k): MTIA második negyedévben, éves összehasonlításban, 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, ami 0,1 százalékkal több mint az előzetes becslés - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. Az első negyedévhez viszonyítva a növekedés 0,9 százalékos volt
Szerző(k): MTINem bővült Olaszország bruttó nemzeti terméke a második negyedévben az előző három hónaphoz képest - erősítette meg első becslését pénteken az olasz statisztikai hivatal (ISTAT).
Szerző(k): MTIA személyszállító cégnek egyre több a vetélytársa, így pedig a bevételei is csökkennek. A most bejelentett horrorisztikus veszteséget még kibírja a vállalat, ám egyre sürgetőbb lenne már profitot is termelni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Masterplast Nyrt. 1,46 millió euró adózott eredményt ért el 2016 első fél évében, ami 18 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az idei második negyedévben azonban jelentősen javult a társaság eredményessége.
Szerző(k): MTIA CIG Pannónia csoport az év első felében 6 százalékos növekedéssel 8,417 milliárd forintos díjbevételt és 316 millió forintos adózott nyereséget ért el - közölte kedden a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített, második negyedéves tőzsdei jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): MTIKözzétette számait a kínai Alibaba, úgy tűnik, a kínai gazdaság lassulása nem jelenik meg a bevételi adatokon.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan