A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve átfogó ellenőrzési akciót indított a nyári szezonban, amelynek középpontjában a görögdinnyék álltak. A szakemberek a termékek minőségét, jelölését és nyomonkövethetőségét vizsgálták a nagykereskedőktől kezdve a kiskereskedelmi láncokon át egészen az út menti árusítóhelyekig. Az akció célja az volt, hogy a fogyasztók biztonságos, kifogástalan termékekhez jussanak, miközben a tisztességesen működő piaci szereplők érdekei is védelmet kapnak.
A szezon elején jellemzően még az import, főként Görögországból és Olaszországból származó görögdinnyék domináltak a piacon, míg a nyár előrehaladtával fokozatosan növekedett a hazai termékek aránya.
A minőség összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor
- egy görög tételt éretlenség miatt kellett kivonni a forgalomból, mivel nem érte el a szabvány szerinti 8 Brix-fokot.
- Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc központi raktárában pedig egy eladásra előkészített, túlérett, romlásnak indult tételre bukkantak a szakemberek, amely több mint 16 millió forintos bírságot eredményezett.
Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a leggyakrabban előforduló hiányosság a nem megfelelő vagy hiányzó jelölés volt, legfőképp a származási ország és a minőségi osztály feltüntetésének elmaradása a címkékről. A növényvédőszer-maradék vizsgálatok során mind a hazai, mind az import minták, a még folyamatban lévő néhány eredményt leszámítva megfelelőnek bizonyultak; sem határérték feletti mennyiség, sem engedéllyel nem rendelkező hatóanyag nem volt kimutatható bennük.
Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „a görögdinnye forgalmazása továbbra is jelentős mértékben zajlik út menti, ideiglenes árusítóhelyeken, ugyanakkor az évek óta rendszeresen végzett hatósági ellenőrzések eredményeként az árusítási körülményekben határozott javulás tapasztalható. Ez alapján jelentősebb bírságok kiszabására is elsősorban nagyobb kereskedelmi egységek esetében került sor.”
Az NKFH és a kormányhivatalok szakemberei a jövőben is folytatják az idényjellegű ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a fogyasztók asztalára kizárólag biztonságos, megfelelő minőségű és nyomonkövethető termékek kerüljenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a következetes hatósági jelenlét hozzájárul a tisztességes piaci magatartás erősödéséhez, valamint a hazai termelők és a fogyasztók bizalmának megőrzéséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel