A januárban induló munkáshitelt két hónap alatt már csaknem 10 ezer fiatal vette fel. Ez azonban nem szívta el a keresletet a személyi kölcsöntől, hiszen ebből is sokkal többet igényeltek, mint egy éve. A lakáshitelezés szárnyalása is folytatódott, míg a vesztes eddig a babaváró lett - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Szerző(k): Farkas TiborA Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint a kormány az idei évre 4,5 százalékos inflációval számol, amely miatt kiegészítő nyugdíjemelést fog fizetni a kormány, átlagosan 39600 forintos emelés lesz. A kistelepüléseket négy elemből álló programmal segítik Gyopáros Alpár kormánybiztos bejelentése szerint. A tárcavezető jogalkotói reakciót ígért arra, hogy kedden tüntetők zártak le négy budapesti hidat.
Szerző(k): Vermes ÁdámMunkáshitelből és állampapírból befolyó pénzből most az autókereskedőknek vagy eladóknak lesz hasznuk. Sokan az így felvett kölcsönt, vagy a kamatokból járó összeget autóvásárlásra fordítják.
Szerző(k): L. K.Több mint 30 milliárd forint került néhány ezer 17-25 közötti fiatal kezébe a januárban indult szabad felhasználású, kamatmentes munkáshitel eddigi folyosításait nézve. Azt, hogya karrierkezdés ígéretét a munkáshitel beváltja-e, még korai megmondani, de a cstürtököki kormányinfón portálunknak a kormányszóvivő arról beszélt, sokan autót vásárolnak, vállalkozást indítanak belőle, vannak akik pedig ingatlant újítanak fel.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaIdén januárban a budapesti vevők negyede, míg a vidéki vásárlók 28 százaléka első lakására szerződött, ami a 2022-es évi átlaghoz képest a fővárosban 9, vidéken pedig 7 százalékos erősödést jelent a Duna House Barométer szerint. A kedvező kamatkörnyezet mellett a megújult otthonteremtési támogatások, a 10 százalékos önerő, illetve a szabadfelhasználású munkáshitel segítheti a fiatalok önállósodását.
Szerző(k): Farkas TiborEgy megafon segítségével próbálták meg a kormányfő parlamenti beszédét megzavarni, de Kövér László házelnök közbeavatkozott. Orbán Viktor azonban jelezte: őt nem zavarja a zaj.
Szerző(k): Z. B.Nagy családi hitelkiváltó kölcsön lehet a munkáshitelből. Jól befektetve akár komoly kamatokat is hozhat a konyhára.
Szerző(k): G. É.Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakértői kedden ismertették a magyar gazdaság 2025-ös kilátásait, kiemelve, hogy bár recesszió nem fenyeget, a növekedés üteme nagyban függ a külső gazdasági tényezőktől. A kormány 3,4 százalékos GDP-bővüléssel számol, a gazdaság motorját a növekvő fogyasztás, a beruházások újraindulása és a külföldi tőkebefektetések adhatják, miközben a munkaerőpiac a teljes foglalkoztatottság határán mozog. A friss inflációs adat kapcsán kiemelték, hogy minden év januárjában magasabb az infláció, a következő hónapokban már lassulni fog az áremelkedés mértéke.
Szerző(k): Vermes Ádám