Sok ezren igényeltek már munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a folyósításoknál is már ezres nagyságrendekről van szó – derül ki a pénzintézet adataiból. A kedvezményes kamatozású munkáshitel esetében a legalacsonyabb igényelhető összeg 500 ezer forint. Az alkalmazottak és a vállalkozók 200 ezer forintos nettó keresettel már belevághatnak az igénylésbe.
„A munkáshitel januári bevezetésekor nagyon erős keresletet tapasztaltunk, amely februárban is fennmaradt, majd márciusban kicsivel alacsonyabb szinten stabilizálódott. Összességében a munkáshitel-állományunk márciusban már meghaladta a 7 milliárd forintos szintet, ami egyértelműen azt mutatja, hogy népszerű az ügyfelek körében. Ez érthető, hiszen akár 4 millió forintot is lehet igényelni kamatmentesen, 2-10 éves futamidőre” – mondta Rácz Tamás, a K&H lakossági hitelezésért felelős vezetője.
A jegybanki adatok szerint az év első két hónapjában majdnem 10 ezer munkáshitel-szerződést kötöttek a magyarországi bankok, az ezekhez igényelhető hitelösszeg pedig súrolta a 40 milliárd forintos összeget.
Mennyi a törlesztő?
Szintén a munkáshitel mellett szól, hogy nincs hitelbírálati és folyósítási díj. Emellett a hitelfelvevő a törlesztés szüneteltetésére jogosult a születendő gyerekek számától függően, ráadásul a második gyermek érkezésekor a tőketartozás felét elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a teljes adósságot átvállalja az állam.
A feltételekről szólva a szakember azt is elmondta, hogy a K&H-nál 500 ezer forint a legalacsonyabb munkáshitel-összeg. Az alkalmazottak esetében a havi jövedelemre vonatkozó elvárás 193 ezer forint, a vállalkozóknál pedig 215 ezer forint.
A munkáshitel szabadon felhasználható, a 17 és 25 év közötti érintettek egyebek mellett lakás-felújításra, autóvásárlásra és hitelkiváltásra fordíthatják az összeget. A legmagasabb, 4 millió forintos hitelösszeg és 10 éves futamidő esetén a havi törlesztés 35 ezer forintra jön ki. Hasonló a havi törlesztési összeg, ha a munkáshitel-felvevő 2 millió forintot igényel 5 éves futamidőre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói