A megújult otthonteremtési támogatások előnybe hozták a gyermeket tervező családokat, akik a kedvezményes kamatozású CSOK Plusznak köszönhetően megszerezhették első közös otthonukat, vagy meglévő lakásukat tágasabb élettérre cserélhették. Nem maradtak támogatás nélkül azonban azok a vevők sem, akik a közeljövőben még nem gondoltak a gyermekvállalásra: őket a kedvezőbb kamatkörnyezet, valamint a 10 százalékos önerő lehetősége segíthette az első lakásuk megvásárlásában.
Az önálló élet elkezdése, vagyis a szülői ház elhagyása az Eurostat adatai szerint Magyarországon átlagosan 27 éves korban következik be. A Duna House Barométer adatai szerint azonban nemcsak az első lakásukra szerződők aránya emelkedett az elmúlt években, hiszen a fővárosban 2022-höz képest 3 százalékponttal nőtt a 20-30 év közötti korcsoport aktivitása is az ingatlanpiacon, míg ez a korosztály vidéken több éve változatlanul az ügyletek 15 százalékában van jelen.
Kapcsolódó
A munkáshitel is segíthet
További jó hír, hogy 2025-től maximum 4 millió forintos összegben, legfeljebb 10 éves futamidőre igényelhető, kifejezetten a 17-25 éves korosztály életkezdését elősegítő, kamatmentes állami támogatásra, vagyis a munkáshitelre minden, a korcsoportba tartozó magyar vagy jogszerűen hazánkban tartózkodó külföldi állampolgár jogosult, aki legalább 3 hónapja bejelentett munkával és fizetett TB-vel rendelkezik.
Az egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve felsőfokú végzettséggel, vagyis diplomával rendelkezők nem jogosultak a támogatott hitelre, és annak sem érdemes igényelni a konstrukciót, aki 5 éven belül elhagyná az országot és külföldre költözne, ugyanis a hitel felvétele után legalább 5 évig magyarországi munkavégzésre kötelezettek az igénylők.
A munkáshitelt igénylő hölgyek gyermekvállalása esetén a törlesztési kötelezettség 2 évre szüneteltethető, ami ikrek esetében plusz 1 évvel meghosszabbítható. A második gyermek születésekor akár újabb kétéves szüneteltetéssel is élhetnek az igénylők, emellett a tartozás 50 százalékát, harmadik gyermek esetén pedig a teljes fennálló tartozást elengedi az állam.
Vagyis ez a fajta hitel kis kiegészítéssel akár egy saját lakás vásárlásához szükséges önerőre is fordítható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin