Kedd 14 órától határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a makói gumigyár dolgozói, miután az eddigi munkabeszüntetések után sem született megállapodás a sztrájkot szervező érdekképviselet és a munkáltató között. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség szerint a cég nem hajlandó követeléseikről tárgyalni, és csak az időt húzná - írja a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallási tervezetek március 15-étől nézhetők meg a NAV honlapján elérhető eSZJA aloldalon. Akinek nincs elektronikus ügyintézéshez azonosítója, azok március 16-ig kérhetik el a bevallás tervezetét telefonon, levélben, személyesen vagy a NAV honlapján letölthető nyomtatványon.
Szerző(k): Domokos ErikaAz új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt 24 órás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán 14 órától - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyar munkaerőpiac irányt váltott a világjárvány alatt: az elmúlt években sokszor a vállalatok versengtek a munkavállalókért, de 2020-ban több pozíció esetén ez megfordult - derül ki egy friss tanulmányból, ami átfogó képet ad a hazai munkaerőpiac változásairól, és az ennek hatására megjelenő új folyamatokról.
Szerző(k): Domokos ErikaA közmunkás státuszból kiesőkön csak a falusi polgármesterek segíthetnek valamilyen trükkel - ezzel a szabállyal nem csupán az érintetteket éri kár, hanem az önkormányzatokat is.
Szerző(k): Komócsin SándorAz új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt nyolcórás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szombat reggel 6 órától.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koronavírus elleni vakcina beadatása jelenleg nem kötelező hazánkban, így a munkáltató sem teheti azzá, még feladatkörhöz kötötten sem. A munkaadónak ugyanakkor jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörnyezetet, mindezt azonban a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között kell megtennie - hívják fel a figyelmet Óváry-Papp Nóra és Simkovicz Benjámin, a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői.
Szerző(k): Domokos Erika