A veszélyhelyzet időtartama alatt a Munka törvénykönyve előírásaitól eltérően is megállapodhatnak a távmunkáról a munkáltatók és munkavállalók. Ez azt is jelenti, hogy a többi között szabadon választható a munkavégzés helye, a távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat, illetve a munkáltató hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz. E költségtérítés legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka, ami idén havonta 16 740 forint lehet - közölte az ITM államtitára.
A távmunka tevékenységi körüktől, működési sajátosságaiktól függően illeszthető be az egyes cégek, intézmények mindennapi gyakorlatába. Ha az átállás nem gátolja, hátráltatja a munkavállalókat feladataik teljesítésében, érdemes lehet otthonról dolgozniuk. Ezzel nemcsak a munkahelyen, hanem az oda való eljutás során sem teszik ki magukat a megfertőződés kockázatának.
Bodó Sándor kifejtette: az eddigi tapasztalatok szerint a távmunka sokféle ágazatban, területen bevált, a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára egyformán előnyös megoldás lehet. A korábbi 250 ezerhez képest tavaly decemberben már több mint 400 ezren dolgoztak így, a növekedés a támogató szabályozásnak is köszönhető - mondta az államtitkár.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót