Mesterséges intelligenciával üzemelő coach-ok jönnek, krízisálló gondolkodásmódok mennek, ami viszont nem változott, az a vezető szerepe és jelentősége a szervezetben. Minden korábbinál fontosabbá vált egy közös vezetői nyelv kialakítása és aktív használata a szervezetekben – állapították meg a Milton Friedman Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) közös konferenciasorozatának legutóbbi rendezvényén az előadók.
Szerző(k): EconomxA magyar munkavállalók 29 százalékának nem okozott nehézséget a 2020 márciusa óta tartó időszak, 37 százaléka "hullámvasútként" élte meg jobb és rosszabb időszakokkal, míg csaknem 32 százalék szerint "nagyon nehéz év volt" - közölte a HR Portál kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterNyugdíjkorhatára betöltése miatt igényelné korábbi özvegyi nyugdíjának felélesztését és folyósítását az adózóna.hu egyik olvasója, aki megkereséssel fordult a portálhoz. Milyen mértékű lehet ez a felmentési időszak alatt? A kérdésekre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Kalocsa egyik legnagyobb foglalkoztatójának számító EMIKA Elektromechanikai Zrt.-nél tömegesen függesztették fel a munkát a dolgozók múlt héten. Úgy tudjuk, a cégénél nincs szakszervezet, így spontán akcióról van szó: a munkavállalóknak vélhetően nem tetszett, hogy elmaradt a fizetésemelés. A vállalat egyébként több száz millió forintos állami támogatást kapott 2020 nyarán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy bajba kerülhet a munkaadó, ha a koronavírus elleni oltás a munkavállalóval kapcsolatban szóba kerül. Alkalmas lehet arra ugyanis, hogy a jelentkező megítélését pozitív vagy negatív irányba lendítse ki. Felmondásnak sem lehet alapja, ha valaki megtagadja a vakcina felvételét.
Szerző(k): Molnár CsabaValótlan munkaszerződéseket, munkaidő-nyilvántartásokat és bérjegyzékeket gyártott egy férfi és társai, hogy hozzájussanak 10 millió forint bértámogatáshoz.
Szerző(k): Domokos ErikaLeállhat a metró, mert egyre többen betegednek le a járványban, miközben a láthatáron sincs az egészségesek beoltása. A fővárosi vezetés és a kormány Budapesttel is foglalkozó része is hiába próbálta gyorsítani a folyamatot.
Szerző(k): Komócsin SándorAz egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépést 2021. március 1-jével - közölte az MTI-vel az Országos Kórházi Főigazgatóság. Összesen 4062-en döntöttek a kilépés mellett: a 19269 közalkalmazottként dolgozó orvos közül 842-en, a 73 400 szakdolgozóból 2543-an nem vállalták az új feltételeket.
Szerző(k): Szepesi Anita