Meggyanúsították az öt éve elhunyt Welsz Tamás vállalkozó üzlettársát - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz MSZP azt követeli, hogy szülessen új törvényi szabályozás a devizahitelek ügyében - mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBotka László szegedi polgármester hétfőn kilépett az MSZP-ből. A politikus az MTI-nek megerősítette a kilépés tényét, de a részletekről nem kívánt nyilatkozni.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ellenzéki képviselőcsoportok pénteken megállapodtak a Közszolgálati Közalapítvány három ellenzéki delegáltjának személyéről - közölte a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd.
Szerző(k): Szász PéterOktóber 23-án minden ellenzéki párt beszédet tartott: a Momentum szerint a rendszerváltás után sem érkezett el a szabadság, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, párttársa Horváth Csaba pedig arról beszélt, hogy 1956-ról szóló '89-es beszéde után nem hitték, hogy épp a mostani miniszterelnök kormánya hozza majd vissza az oroszokat.
Szerző(k): Szabó DánielAz önkormányzati választást értékelték a pártok képviselői és Orbán Viktor kormányfő is az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén.
Szerző(k): Domokos ErikaLemond országgyűlési mandátumáról Tóbiás József, az MSZP képviselője, korábbi elnöke. Ezt a párt jelenlegi elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan jelentette be Facebook-oldalán - szúrta ki az Index.
Szerző(k): Szabó DánielElsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – írja a 24.hu a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász Péter