Vaju Viktória, MSZP-LPE jelöltje nyert ma a XIII. kerületi, időközi önkormányzati választáson, amelyre azért került sor, mert a momentumos Kerpel-Fronius Gábor képviselői mandátuma megüresedett a budapesti főpolgármester-helyettesi posztja miatt - értesült az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaÖsszefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat a Demokratikus Koalíció elnöke Gyurcsány Ferenc. A korábbi miniszterelnök reagált Niedelmüller Péter rosszul sikerült, botrányt kiváltó kijelentésére is, valamint arról beszélt, hogy miként látja, mi lesz, ha a Fidesz-KDNP-kormányt leváltja az ellenzék.
Szerző(k): Szabó DánielKudarcosnak, illetve zsákutcának nevezte a kormány lakhatási és népesedési politikáját Korózs Lajos, z MSZP két országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaNyolc településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Inárcson, Gyulajon, Szakonyban és Döröskén polgármestert, a főváros XXII. kerületében, Törökszentmiklóson és Sajószentpéteren egyéni választókerületi képviselőket választanak, Nagybudméron pedig nemzetiségi képviselőket. Az időközi polgármester- és egyéni képviselői választásokra azért kerül sor, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végző jelöltek között - derül ki az MTI összesítéséből.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktornak inkább az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna ma beszélnie - véli az MSZP frakcióvezető-helyettese. A DK szerint a miniszterelnök nem mondott semmit. A Párbeszéd társelnöke úgy véli, az egészségügyben sokkal súlyosabb a helyzet, mint ahogy arról Orbán beszélt, és nagy hibának tartja - hasonlóan az LMP-hez - hogy a klímakatasztrófa megoldását a kormányfő az atomerőműépítésben látja.
Szerző(k): Domokos ErikaNem a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja többé Szanyi Tibor. A párt emblematikus figurája a döntését a Twitteren tette közzé, az Index megkeresésére pedig azzal indokolta, hogy jövőjét nem az MSZP-ben képzeli el, hanem más politikai tervei vannak.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Mátrai Erőmű megvételével az állam is tulajdonossá vált az erőmű területén lévő, szennyvíziszap feldolgozását végző Geosol Kft.-ben - mondta Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke sajtótájékoztatón. A politikus választ vár arra, hogy visz-e a társaság külföldről szennyvíziszapot Visontára - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaPolt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszban erősítette meg, hogy folyik nyomozás Borkai Zsolt lemondott győri polgármester ügyében, ahogy a szocialista kispesti képviselő, Lakner Csaba esetét is vizsgálják.
Szerző(k): Szabó Dániel