Közlekedési baleset bárkivel előfordulhat, okozójaként és károsultként is elszenvedői lehetünk egy ilyen esetnek. De vajon nyugodtak lehetünk-e, hogy ha mi vagyunk a vétkesek, akkor a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunk (kgfb) majd fedezi a kárt? Alapesetben igen, de vannak bizonyos helyzetek, amikor a biztosító akár vissza is kérheti a már kifizetett kártérítési összeget. Dr. Gazda Zsuzsanna írása.
Szerző(k): EconomxRónai Egon Orbán Viktort kérdezte többek közt az amerikai útjáról, s arról, mennyit ért ez meg nekünk, magyaroknak. Azt is érintették, a kormányoldal számára mennyire fáj még a kegyelmi botrány, továbbá azt is, hogy miért nem akar jelölti vitát Magyar Péterrel.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Pénz7 programsorozat mára nemcsak hazai, hanem európai összevetésben is kiemelkedő.
Szerző(k): Nagy László NándorA magyar fióktelepének működését hosszú várakozás után elindító Revolut e-mailben nyugtatta meg magyar ügyfeleit még a múlt héten, hogy pénzük az uniós betétvédelmi szabályok alapján biztonságban van – ez igaz, de a valóság ennél árnyaltabb. A Revolut Bank UAB betétállománya a litván védett betétek közel felét teszi ki – ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen ország viseli egész Európa Revolut-kockázatát.
Szerző(k): Nagy László NándorAz Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint nem a választások közeledte miatt erősödik a forint. Akár így van, akár nem, pénteken 385-ig menetelt az euróval szembeni árfolyam, másfél éves rekord dőlt meg ezzel.
Szerző(k): S. V.Jelentősen csökkent szeptemberben a lakosságnál lévő állampapírok mennyisége, de ezzel meglehetett a mélypont, az októbertől érvényes magasabb kamatok láthatóan felrázták az állampapír piacot.
Szerző(k): Sárosi ViktorA magyar háztartások soha nem tartottak még ennyi lekötetlen pénzt bankszámlán és készpénzben: több mint 18 ezer milliárd forint hever kihasználatlanul, pedig a bankok már vonzó kamatokat kínálnak a betétekre.
Szerző(k): T. E.A bankszövetséggel kötött megállapodásával összhangban a jegybank vezetői körlevelet adott ki a hazai bankoknak, pénzforgalmi szolgáltatóknak, amelyben felhívja a figyelmet a lakossági ügyfelek kedvezőbb árú banki számlacsomagról való tájékoztatására.
Szerző(k): H. B.