Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban a gazdasági újraindításról és az európai politikai változásokról tárgyalt Wolfgang Schüssel korábbi osztrák szövetségi kancellárral, a Konrad Adenauer Alapítvány kuratóriumi elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKormányzati vizsgálat indul az Antall József Tudásközpont gazdálkodásának ellenőrzésére, többek között az intézményt vezető Antall Péter tízmilliós utazásai miatt is - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterMég honlapja sincs annak a Nemzeti Koncessziós Irodának, amely 35 évre adná el a magyar sztrádák üzemeltetését - írja az Népszava. Ráadásul az ügylet sokkal inkább tűnik egy törvénytelenül hosszú közbeszerzési keretszerződésnek, mint koncessziós szerződésnek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA többségi állami tulajdonban lévő Rába Járműipari Holding Nyrt. a múlt héten tette közzé a BÉT honlapján, hogy 1,455 milliárd forintért árverésen eladta a Győr történelmi belvárosában álló Konferencia Hoteljét, de azt nem közölte, ki a vevő. Az, akit sejteni lehetett.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA napokban a Miniszterelnökség röviden bejelentette, hogy a nyugdíj előtt állóktól a jövőben csak a várható nyugdíjazást megelőző három és nem öt-nyolc évben kérhetnek adatokat az illetékes hatóságok. Lapunk utánajárt, mi lehet az oka e változásnak. Parádés választ kaptunk.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTovább egyszerűsödik mintegy hétszáz, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés a tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítással és a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetésével - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Paks II. beruházáshoz kapcsolódó munkaerő-tanulmány elkészítésére írt ki közbeszerzést a Miniszterelnökség, nettó 62 millió forint becsült ellenértékkel.
Szerző(k): Németh Géza