Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt - közölte hétfőn a Miniszterelnökség az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÚjabb csapás érte az egykori karmelita kolostorba költöző Orbán Viktor kormányfő miatt a Millenáris területére költöztetett Nemzeti Táncszínházat - számolt be a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint 21 millió forintos fizetése után fizetett személyi jövedelemadót a miniszterelnök. Rogán Antal több mint háromszor annyit adózott, mint a kormányfő.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Juncker-bizottság válságos időszakon ment keresztül, volt amit jól és volt amit rosszul kezelt - nem meglepő módon. Abban viszont, hogy felelősségként mit lehet a nyakába varrni, már megoszlanak a vélemények - legalábbis ez derült ki a Corvinus Egyetemen tartott kerekasztalbeszélgetésből. Egyben viszont egyetértés van: kiválóra senki sem értékelte a testület elmúlt öt évét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány célja a bürokrácia csökkentése, hogy csak annyian dolgozzanak az államnak, amennyinek feltétlenül szükséges – reagált az elmúlt időszakok kilépési hullámára a Miniszterelnökség.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Euronews szerette volna megtudni, a magyar kormány eldöntötte-e már, hogy a téli vagy a nyári időszámítást választják.
Szerző(k): Szász PéterA bürokráciacsökkentés korábbi intézkedései révén éves szinten 4 milliárd forintot takaríthattak meg a cégek, a magánszemélyek 10,6 milliárd forintot spórolhattak - közölte a Világgazdasággal a Miniszterelnökség.
Szerző(k): Szabó DánielAz ellenzéki pártok hétfőn a nyugdíjfolyósítónál tiltakoztak a "közszolgálati rabszolgatörvény" ellen, közben a Miniszterelnökség bejelentette: a márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére.
Szerző(k): Domokos Erika