A sport nem pusztán játék, üzlet is. A teniszbe fektető üzletemberek pedig egyre hangosabban harsognak amiatt, hogy a szervezetek nem modernizálják kellően a játékot, ami üzletileg káros. Az ATP viszont legalább az egyenlőtlen pénzdíjazásokról szóló panaszokat meghallotta, így bejelentette, hogy bevezeti a minimálbért.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaJövő héten folytatódnak több hét szünet után a minimálbér évközi emeléséről szóló tárgyalások a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány között. Az érintett munkavállalók bérrendezésére ugyanakkor az előzetes becslések alapján kevés az esély.
Szerző(k): Nagy KristófAz ATP célja az, hogy több teniszező számára biztosítson fenntartható életszínvonalat az élsportból.
Szerző(k): EconomxMagyarországon mintegy 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, ezeknek a gyerekeknek kétharmada nevelőszülőkkel él. Bár januártól mintegy 25 százalékkal emelkedett a nevelőszülők ellátmánya, a Napi.hu által megkérdezett szakértők szerint számos területen gond van a gyerekek ellátásával.
Szerző(k): Drávucz PéterHogy mi a kellemetlen meglepetés? Az átalányadózók, akik tavaly ősszel, a kata megnyirbálása után ezt az adózási formát választották, most nagy pofonnal szembesülhettek. Ugyanis a második negyedévtől várhatóan személyijövedelemadó-előleget is kell már fizetniük.
Szerző(k): Drávucz PéterLeghamarabb augusztus utolsó napjaiban dőlhet el, hogy szeptembertől emelkedhet-e a minimálbér, mivel ekkor jelennek meg az ehhez szükséges féléves makrogazdasági adatok – tudta meg a Napi.hu. Ha a makrogazdasági feltételek adottak is lesznek, a legkisebb bér emeléséről meg is kell egyezniük a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak.
Szerző(k): Nagy KristófAz alacsony jövedelműeket súlyosabban érinti az infláció, mint a magasabb keresetűeket, ráadásul a minimálbér reálértéke csökken az idén. Ennek elkerülése érdekében szeptembertől legalább 4 százalékos évközi emelést javasolnak a szakszervezetetek.
Szerző(k): Nagy KristófMagyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint elkerülhetetlen az évközi minimálbér-emelés a reálbércsökkenés mértéke miatt.
Szerző(k): Varga Csenge