Carlos Alcaraz hozhatja vissza a sportágat a sírjából – mondják a szaksajtóban miután a nagy hármasból Roger Federer már visszavonult, Rafael Nadal komoly műtétje után lábadozik, Novak Djokovic pedig igyekszik egyedül tartani a frontot a régi öregek közül.

Az, hogy Carlos Alcaraz berúgta a professzionális tenisz házának ajtaját, nem feltétlenül csak sportszakmai szempontból fontos. Régóta harsognak ugyanis azok a szólamok, miszerint a tenisz elvesztette marketingértékét, és kevésbé eladható termék, mint például 15-20 éve. A nagy hármas fokozatos visszavonulása után úgy tűnik, újra lesz a tenisznek egy olyan arca, akiért világszerte lehet majd rajongani. Ugyanis az, hogy egy sportágnak legyen globális világsztárja, elengedhetetlen. Michael Jordan, Roger Federer, Lionel Messi, Folyd Mayweather, Tiger Woods – le sem kell írni, mely sportágak jeles képviselői. Marketing szempontból ez az alap: van egy sztár, egy arc, egy kapcsolódási pont, aki érzelmeket vált ki belőlünk – vagy így, vagy úgy.

Kritikus szemek figyelnek a VIP-páholyból

A tenisz azonban megmaradt a marketingkisokos első pontjánál, és gyakorlatilag semmi más nem történt vele az elmúlt évtizedekben. Míg a profi futballban már gondolkodnak a játék megreformálásán – például rövidebb játékidő – addig a tenisz olyan, mint egy öregember, aki már nem hajlandó változásokat eszközölni. Pedig a kutatások szerint igencsak szükség lenne rá, ugyanis a generációk előrehaladtával már nem nagyon tudja lekötni a fiatalokat egy 5 órás gigászi csata. 

A befektetők pedig további eredményeket, bevételeket, márkanövekedést várnak a sportágtól. A hétfőn kezdődő US Open kapcsán például elmondható, hogy az amerikai pénzügyi szektor csúcstalálkozója is lehetne. Ott ül például minden nap a lelátón a főszponzor JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon, aki a Szilícium-völgy, a fedezeti alapok mágnásai és a Wall Street prominens képviselőit köszönti. Ezen üzletemberek szinte mindegyike VIP-páhollyal, lakosztállyal rendelkezik Flushing Meadowsban, milliókat tesznek a rendezvénybe, ám nem csak a sportág iránt érzett szenvedélyből teszik ezt.

Azt mondják, ha a tenisz egy tőzsdei részvény lenne, akkor jelen állás szerint hosszú időre el kéne búcsúznunk a befektetett pénztől, és remélni, hogy a döntéshozók olyan irányba viszik az üzletet, amely a részvények árának égbe szökését jelentik idővel.

Most viszont, jelen állás szerint van mitől félni: a pletykák szerint ugyanis a WTA és az ATP „bénázását” látva, elképzelhető, hogy a golf és a futball után a teniszre is ráteszi a kezét néhány közel-keleti befektető, és óriási pénzekért, saját szervezettel indítana bajnokságokat. Egyelőre még nem eszik olyan forrón a kását, de kétségtelen, hogy a jelenlegi rendszer ezen formájában nem sokáig fenntartható, ugyanis olyan egyenlőtlenségek vannak torna és torna, játékos és játékos között díjazása között, amely mindenképpen megoldásra vár.

Meghallották a hangokat: jön a minimálbér

A top 50-ben lévő játékosoknak nyilvánvalóan nincsenek megélhetési gondjaik. Magánrepülőkkel, saját szakácsokkal, masszőrökkel utazzák körbe a világot. Bevételeik miatt olyan dolgokat engedhetnek meg maguknak, melynek köszönhetően nem csak életkörülményeik, hanem teljesítményük is javulhat.

Aki viszont a 100 környékén van, nullszaldósan jöhet ki a játékból, ugyanis ez a sportág olyan, hogy muszáj rengeteg pénzt befektetni ahhoz, hogy jobb lehess.

Magadnak fizeted a nevezési díjakat, a szállást, az edzőt, a masszőrt, az ételt, tényleg mindent, amit csak el lehet képzelni − nem áll mögötted egy klub, amely mindent kicsenget helyetted. Ha pedig az eredmények nem jönnek, a pénz sem jön, és egyre többet kell engedni a fenti listából.

Nézzünk egy nagyon szembetűnő példát: a Grand Slam-győzelmek jelentős jutalmával szemben a Challenger-versenyek díjazása pontom pénz.

Míg Carlos Alcaraz 3 millió dollárt keresett wimbledoni győzelmével, addig a Challenger 125-ös versenyek győztesei általában 150 ezer dollár körüli összeget tesznek zsebre.

És ez is ám profi tenisz! Az US Open első köréből való kizuhanás után 81 ezer dollárt lehet keresni, ez majdnem a fele egy challenger tornagyőzelemnek. Ez nonszensz − joggal harsogják egyre hangosabban.

Más nagy sportágak, például a kosárlabda vagy a baseball játékosaihoz képest a teniszezőknek nincs többéves szerződésük, és a fix fizetésük sem garantált. Az ITF szerint

2013-ban 14 ezer játékos, aki világszerte profi versenyeken vett részt, kevesebb mint 1 dollárt keresett.

S bár a Djokovic szintjén lévőket nem kell félteni, a teniszezők legtöbb pénze a szponzori szerződésekből származik. Roger Federer például már lassan egy éve visszavonult, de a Forbes 2023-mas listáján még mindig a 9. legjobban fizetett sportoló a maga 95 millió dolláros bevételével. Naomi Osaka, aki nemrég adott életet kisbabájának, 55 millió dollárt keresett úgy, hogy várandóssága miatt egy éve nem járt teniszpálya közelében. A fenti két játékos tehát nem a pénzdíjakból, hanem többek közt a Nike-tól, az Uniqlótól, a Louis Vuttontól, vagy a Rolextől kapta a kenyérre valót.

Az alacsonyabban rangsorolt teniszezők segítésére ezért pont ezen a héten hozott egy rendeletet az ATP: éves minimálbért vezetnek be jövőre. Ennek értelmében a világranglista első 100 helyezettjének az ATP minimum 300 ezer dollárt (105,6 millió forint) garantál 2024-től. Ez azt jelenti, hogy

ha egy top 100-as teniszező éves bevétele nem éri el a 300 ezer dollárt, akkor az ATP saját tőkéből kiegészíti azt.

Az „újonc befektetés” című alap pedig azokat juttatja biztosan 200 ezer dolláros éves keresethez, akik először jutnak be a top 125-be. 

A bürokrácia elnyeli a pénzt


A befektetők köreiben egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy például a jegybevételek hány százalékát fordítják a sportág fejlesztésére, a játékosok szolgálására, és hány százalékát a rengeteg ATP, WTA és ITF elnök, illetve alelnök kifizetésére.

Pedig meg kéne becsülni a játékosokat és a nézőket, a New York Times szerint ugyanis a tavalyi US Open jegybevétele az Amerikai Tenisz Szövetség éves bevételének mintegy 85 százalékát adta. Ennek ellenére a sportág a teljes globális televíziós sportjogoknak mindössze 1,3 százalékát hozta, pedig a sportágak televíziós értéke virágzik világszerte.

Stuart Duguid, az Evolve menedzsmentcég vezetője szerint a játékosok mindent megtesznek a sportág népszerűsítésének érdekében, a szakmai szervezetek azonban egy gyufát nem raknak odébb. Változtatni kéne a kezdési időpontokon, meg kell szüntetni az 5-6 órás meccseket, és interaktívan bevonni a fiatalabb generációkat is, hiszen egy idő után elfogynak az érdeklődők és ami a legfontosabb, a fizető nézők.

A szakmában most rengeteget remélnek a Break Point című Netflix dokumentumsorozattól, amelyet ugyanaz a csapat készít, amely a Drive to Survive-ot, márpedig az óriási népszerűséget, új rajongókat hozott a Forma-1-nek.

Az, hogy Alcaraz és Djokovic a US Open felvezető tornáján vívott egy gigászi, 4 órás meccset, mindenképp jó a sportágnak. Ők mindent megtettek, a fotelbe ragasztották a nézőket, de egy (vagy több) sportszervezetnek csupán ebből élni, és ebben bízni, nem egy életbiztosítás.

Ahogy a Wall Streeten mondták: „If tennis was a stock, I’d go long on it”.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!