A Grok 4 igazi ámokfutást mutatott be nagyjából egy hete. Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia (MI) hamarosan „új fizikát” tesz le az asztalra, de ha ez erősen túlzás is, azért többek között a biokémiában forradalmi változásokat generálhat. Vagyis az MI hamarosan „fegyverkezési” verseny terepévé válik, amelynek tétje, hogy ki uralja az új tudományokat és így az egész világot. A nagy amerikai gigacégek harcolnak a nyílt forráskódú szabadságharcosokkal.
Szerző(k): Farkas TiborA mesterséges intelligencia és a dizájn találkozása új dimenziókat nyit a technológia és a kreativitás határán. A POV Budapest eseményére a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI szakemberei is érkeznek.
Szerző(k): H. B.Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója személyes jegyzete a Mesterséges Intelligencia Világnapjára.
Szerző(k): EconomxMintegy 3 milliárd dolláros vízerőmű-megállapodást kötött a Google, s ez pedig a maga nemében a legnagyobb tisztaenergia-egyezség.
Szerző(k): Sándor Zoltán„Magyarország történelmi lépést tett a szuperszámítógép-technológia területén” – árulta el interjúnkban Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, aki előadóként ott lesz az Economx által szervezett AI Summit konferencián szeptember 8-9-én. A magyar cégek szintugrását segítő németországi együttműködéstől egy 3 milliárd eurós magyarországi magánberuházásig folyamatosak a bejelentések – de vajon reálisak-e a 2030-ig kitűzött ambiciózus célok? A kormánybiztos a mesterséges intelligencia oktatásától a választásokhoz közeledve egyre szaporodó deepfake-veszélyekig mindenről beszélt az Economxnak.
Szerző(k): Rádi BalázsA csalódott befektetők arra szólították fel az Apple-t, hogy hagyjon fel a korábbi fundamentumaival, és hajtson végre egy nagy akvizíciót.
Szerző(k): Zádori BenceFél évszázad alatt már elkerülhetetlennek tartja az ökoszisztéma átalakulását a mesterséges intelligencia, mely úgy látja, akár októberig is kitolódhat a strandolás időszaka, miközben az aszály is egyre hosszabban lehet majd velünk. Kérdésünkre még sötétebb, a gazdaságot is számba vevő jövőképet festett fel az AI.
Szerző(k): Sándor ZoltánManapság egyre inkább azon kaphatjuk magunkat, hogy már nem is keresünk rá a hírekre, hanem a telefonunk híraggregátorát használjuk erre a célra. Vagy, ami ennél is újabb, hogy megkérdezzük a ChatGPT-t: mik a hírek? Ilyen helyzetben a keresőmotorok jövője erősen kérdéses, a chatbotok „válaszmotorja” viszont annál fajsúlyosabb.
Szerző(k): Zádori Bence