Az AI Summit 2025 megnyitóján Sulyok Tamás köztársasági elnök arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia korszakhatárt jelent az emberi gondolkodás történetében, amely alapjaiban alakíthatja át az életünket. Az államfő szerint Magyarország számára történelmi lehetőség, hogy a technológia aktív alakítójává váljon, de mindezt felelősen, az etikai és jogi normák betartásával kell megtenni.
Szerző(k): Vermes ÁdámA mesterséges intelligencia (AI) robbanásszerű terjedése alapjaiban formálja át a vállalatok működését. Az AI-ügynökök már nem csupán asszisztensek, hanem önálló csapattagok, akik képesek komplex üzleti folyamatokat végigvinni emberi beavatkozás nélkül. A technológia egyszerre kínál hatalmas versenyelőnyt a startupoknak és stratégiai kihívást a nagyvállalatoknak, miközben új munkaerőpiaci szabályokat ír. Erik Slootennel, az EY AI Confidence partnerével beszélgettünk az AI-ügynökök működéséről és üzleti hasznáról, a munkaerőpiaci hatásokról, a szükséges jövőbeli készségekről, a startupok és nagyvállalatok közötti versenyhelyzetről, valamint arról, hogyan lehet bizalmat építeni egy sokakban félelmet keltő technológia körül. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsElon Musk minden idők legnagyobb vezérigazgatói fizetési csomagját kaphatja: a Tesla részvényesei novemberben dönthetnek a tíz évre szóló ösztönzőről, amely teljesen átalakíthatja a cég jövőjét.
Szerző(k): Kónya PolettAz AI agentek egyre több vállalatnál jelennek meg, de nem mindegy, mi számít valódi mesterséges intelligenciának és mi csak automatizációnak álcázott rutin. Szekeres Viktor, a Gloster többségi tulajdonosa és elnöke az Economxnak elmondta, milyen területeken hoznak valódi hatékonyságot, mikor térül meg a bevezetésük, és miért tévhit, hogy „elveszik az emberek munkáját”.
Szerző(k): Károly GáborA jövő évtől kezdve az Alphabet Gemini modelljét használhatják az almás cég Siri digitális asszisztensébe tervezett intelligens keresőfunkcióhoz.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA Stanford Egyetem elkészítette az első empirikus, nagyléptékű vizsgálatot arról, hogy milyen valódi hatásokat mér a generatív mesterséges intelligencia a munkaerőpiacra. Az eredmény ijesztően lesújtó.
Szerző(k): Z. B.Az OpenAI saját AI-alapú álláskereső platformja fejlesztésén dolgozik, amely már 2026-ban elindulhat, és közvetlen riválisa lehet a Microsoft tulajdonában lévő LinkedInnek. A platform célja, hogy mesterséges intelligencia segítségével pontosan összepárosítsa a cégek elvárásait a munkavállalók képességeivel, és átalakítsa a munkaerőpiac működését.
Szerző(k): Benkó Eszter„Nálunk az első 150 ezer euró bevétel teljes egészében a kutatókat illeti meg” – árulta el Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója lapunknak a szellemi tulajdon hasznosításáról. A szervezet új stratégiájának kiemelt területe a szellemi tulajdon hasznosítását helyezi előtérbe és az a célja, hogy a kutatói ötletekből licenszek és spin-off cégek százai jöhessenek létre Magyarországon. A vezető szerint a szuperszámítógépek és az új ösztönző rendszer olyan innovációs környezetet teremthetnek, amely egyszerre erősíti a tudományos kiválóságot és gazdaságot úgy, hogy akár egy Nobel-díj története is teljesen Magyarországon íródhasson.
Szerző(k): Rádi Balázs