Szász Máté az AI Summit 2025 konferencián az adatok és a mesterséges intelligencia szerepéről beszélt a diagnosztikában. Az előadásból kiderült, hogy az öregedés nem folyamatos, hanem egy epizódokban zajló folyamat. A biológiai életkor mérhető, sőt életmód-beavatkozásokkal akár vissza is fordítható az öregedés, a jövő pedig a valós idejű mérések és az AI-alapú személyre szabott protokollok felé mutat.
Szerző(k): Vermes ÁdámA mesterséges intelligencia által generált nyereségnek köszönhetően brutális szárnyalásba kezdett a tőzsdén az ismert szoftvercég. Noha már jött is a korrekció, a vállalat alapítója iszonyú vagyongyarapodást ért el.
Szerző(k): Sándor ZoltánVéget ért a régió legnagyobb mesterséges intelligencia eseménye, az AI Summit Budapest, amely idén már három helyszínen – a Magyar Zene Házában, a Néprajzi Múzeumban és az RTL Ligetben – hozta össze az AI iránt érdeklődőket, szakértőket és vezetőket. A kétnapos konferencián több mint 3500 fő vett részt, akik több száz hazai és nemzetközi előadót hallgathattak meg. A rendezvény szakmai tartalma rendkívül gazdag volt: 50 kerekasztal- és 15 pódiumbeszélgetés, közel 20 workshop és bemutató, több mint 125 előadás, 10 stand, valamint 3 digitális kiállítás biztosította, hogy minden résztvevő találjon számára izgalmas témakört.
Szerző(k): EconomxA 2025-ös AI Summiton bemutatott AI Readiness Index szerint egy év alatt megduplázott azok száma, akik mindennap igénybe veszik a mesterséges intelligenciát. A Z-generáció 60 százaléka már privát jellegű kérdésekre használja a technológiát.
Szerző(k): Gulyás ÁbelÚj székhelyre költözött az RTL, a Ligetben új stúdiót alakított ki, és immár a mesterséges intelligenciát is szolgálatába állította. Fotóriportunkban mutatjuk az impozáns elemekkel kísért átalakulást.
Szerző(k): S. Z.Egy friss kutatás szerint még nem alkalmazzuk teljesen a mesterséges intelligenciát. Kérdezünk tőle, ötletelünk vele, de csupán a megkérdezettek 16 százalék használja valamilyen programozási vagy technikai feladathoz.
Szerző(k): EconomxIsmét egy nagyobb ugrásra készül a jól ismert techcég, amelyik bejelentette, videó- és szoftvergeneráláshoz használható chipekkel rukkol elő hamarosan.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz évtized végéig egymilliárd eurót kíván a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztésekbe invesztálni az autógyártó.
Szerző(k): Gulyás Ábel