A forint múlt heti erősödését egyértelműen segítették az uniós forrásokkal kapcsolatban érkező megnyugtató üzenetek. Ugyanakkor most már konkrét információkra, az Európai Bizottság által is megerősített előrehaladásra lenne szükség a magyar deviza további erősödéséhez – jelezték a lapunknak nyilatkozó gazdasági elemzők. Kedden a jegybank kamatdöntése mozgatta meg a magyar fizetőeszközt, a hét hátralévő részében azonban már a nemzetközi hírekre feszíti vitorláját a forint.
Szerző(k): Rádi BalázsAz Index által megkérdezett szakértők többsége 25-50 bázispontos kamatvágásra számít.
Szerző(k): EconomxVarga Mihály bevezeti a hosszabb idő és az elfogadható idő törvényi tényállást is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHa inflációról van szó, a jegybank elnöke mossa kezeit, és a kormányra mutogat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Magyar Nemzeti Bank elnöke számos ponton kötődik Kecskeméthez és a város sem hálátlan ezért.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor az elmúlt napokban folyamatosan arra figyelmeztet, hogy a következő három hónap nagyon nehéz lesz. Megmutatjuk, mire gondolhat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés elindításának első tíz éve egyértelmű siker - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesten, az MNB és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének közös, Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulója alkalmából szervezett szakmai konferencián.
Szerző(k): EconomxA 61. Közgazdász-vándorgyűlésen a magyar gazdaságpolitika három legfontosabb vezetője: a jegybankelnök, a pénzügyminiszter és a gazdaságfejlesztési miniszter egyaránt előadást tartott.
Szerző(k): Fellegi TamásÚgy tűnik, tovább jegelik a svéd NATO-csatlakozás ügyét: a Fidesz magyarázatot vár a svédektől a Magyarországról szóló filmre, és az általuk döbbenetesnek nevezett hazugságokra. Közben Orbán Viktor azt mondta: Magyarország a tüske a köröm alatt, mert a legszabadabb ország.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs