A lengyel kereskedőknek gondot okoz, hová tűzzék pontosan azokat a zászlócskákat a húsokra, amelyek feladata, hogy világossá tegyék a vevők előtt, honnan származik a termék.
Szerző(k): Barabás JúliaAz elmúlt hetek drasztikus maszk- és védőfelszerelés-drágulása mögött nem egyszerűen a kereslet felfutása áll, hanem az is, hogy a boltok pánikszerűen próbáltak kiutat találni a csődből, miután kiderült, hogy a kormányzati mentőcsomag nem sokat ér - írja a G7.
Szerző(k): Szász PéterA Mondelez International felállította a legtöbb, egyszerre kekszet mártogató ember Guiness-világrekordját. A kísérletet azért szervezte az Oreót gyártó és forgalmazó vállalat, hogy megünnepelje a keksz 2019-es rekordértékesítését, amely átlépte immár a 3 milliárd dollárt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉletének 79. évében 2020. január 17-én elhunyt Takács Ildikó, a magyarországi és nemzetközi marketingkommunikáció szakma egyik legelismertebb szakembere, a Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata Takács Ildikót saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEz év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.
Szerző(k): Tóth László LeventeJelentősen elszabadultak a zöldségfélék árai 2019-ben, de ettől függetlenül a fogyasztás még töretlenül növekszik. A drágulás fő oka, hogy a szélsőséges időjárás miatt csökkent a termés, így számos növény tekintetében hiány alakult ki. Több más tényező is van, amely megdobja a nyers zöldségek árait - de ezek sorában nem a piac fehéredése mérvadó, inkább a kereskedői árrés. Vagyis feldolgozott zöldségek vásárlása bizonyos esetekben olcsóbb, ár/érték arányban inkább megtérülő lehet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Lidl Magyarország állatszerető vásárlóival összefogva ezúttal ötödik alkalommal szervezte meg Telitálka kampányát, amelynek keretében most a Noé Állatotthon Alapítvány cicái kapnak állateledelt több mint 2 millió forint értékben. A vállalat az év elején már megtöltötte a kutyusok tálkáját is, az elmúlt négy év során pedig összesen több mint 9 millió forinttal támogatta az állatotthonok lakóit.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPlüsshóddal szervez jótékonysági akciót az Auchan. Az áruházlánc életmentő berendezésre gyűjt a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinika részére.
Szerző(k): K. Kiss Gergely