Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló uniós csúcstalálkozó eredményét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban. Azt mondta: a brüsszeli eredmény tanulsága az, hogy harcolni kell, Magyarország is azért járt most jól, mert végre kiállt magáért.
Szerző(k): MTINemzetközi és belpolitikai viharok kísérik Nagy-Britanniában a bolgár és román vendégmunkások beáramlásáról folyó vitát. A két ország állampolgárai jövőre szabadon érkezhetnek a szigetországba, amely az elmúlt évtizedben az előre jelzettnél sokkal több kelet-európai munkavállalót fogadott.
Szerző(k): Komócsin SándorJó esélyt lát a megegyezésre Győri Enikő EU-s ügyekért felelős államtitkár, de mint mondta, nincs garancia a sikerre. Még az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania az Európai Tanács döntésére, de a várhatóan kisebb költségvetési keretre - Martin Schulz EP-elnök korábbi kijelentése alapján - viszont jó eséllyel nemet mondana a parlament.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter a héten egy elszólásával váltott ki figyelmet, mely szerint az NGM és a nagykövetségi adatok szerint az elmúlt években mintegy félmillió jól képzett munkavállaló távozott Magyarországról a jobb élet reményében jellemzően Londonba, Németországba és Ausztriába. A Heti Válaszban megjelent mostani cikkében már egymillió hiányzó városlakóról beszél a gazdasági miniszter.
Szerző(k): NAPIAz euróövezetben mutatkozó stabilizációs jelek csökkentik Közép- és Kelet-Európa növekedési kockázatait is, továbbra sem zárható ki azonban a valutauniós adósságválság súlyosbodása, ami az egész felzárkózó európai térséget újból recesszióba sodorhatja - áll az Európai Újjáépítési és Fejélesztési Bank (EBRD) hétfőn Londonban ismertetett idei első regionális előrejelzésében. A bank az idei magyarországi prognózist jelentősen, 0,5 százalékponttal rontotta előző, tavalyi utolsó térségi jelentéséhez képest.
Szerző(k): MTIA jövő év egyik legfontosabb feladata a helikopterek beszerzése - nyilatkozta a honvédelmi miniszter az MTI-nek.
Szerző(k): MTIA részletes harmadik negyedéves GDP adatok megerősítették az elemzők által felrajzolt képet a magyar gazdaságról. A mezőgazdaság teljesítménye - a magas bázis és az aszály miatt - nagyot esett, miközben a feldolgozóipar teljesítménye is a negatívba fordult. Az építőiparban viszont növekedést mért a KSH a harmadik negyedévben.
Szerző(k): Gerőcs TamásMagyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): MTI-Eco