Minden banki ügyfél megkapta a 2024-es évről szóló díjkimutatást. Érdemes átnézni a dokumentumot, ugyanis egyes számlacsomagok között akár hússzoros különbség is lehet a költségekben. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni és hol találják a kimutatást azok, akik internetbankon keresztül kapják számlakivonatukat.
Szerző(k): Horváth BalázsAz MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra egyebek közt a vállalatirányítás, hitelkockázat, követelésminősítés és értékvesztésképzés, tőkemegfelelés és IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt, amelyek azonban nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését, de mielőbbi kijavításuk szükséges – ismertette határozatát kedden a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): Németh TamásBármilyen hihetetlen, léteznek a piacon olyan befektetési módozatok, amelyek az inflációnál jóval magasabb betéti kamatokat kínálnak.
Szerző(k): Galgóczy ÉvaAhogy sejteni lehetett, egyre többen tolják a lakosságra a banki illetékemelést. Most a MagNet Bank és a Polgári Bank jelentette be erről szóló döntését, de a Wise is az ügyfeleivel fizetteti meg a tranzakciós illeték emelését.
Szerző(k): L. K.Egyre bővül a legfiatalabb, 14 év alatti korosztálynak szóló számlacsomag-kínálat a bankoknál, amellyel persze a gyermekek mellett a szülőket is célozzák a pénzügyi szolgáltatók. A bankszámlával rendelkező gyerekeknek 7 éves kortól már kártya is igényelhető, és mobilapplikációt is használhatnak – természetesen megfelelő szülői kontroll mellett.
Szerző(k): Vígh GáborFix díjért korlátlan számú átutalás ingyen – jól hangzik, mégis alig létezik idehaza. Pedig a Magyar Nemzeti Bank szeretné ezt elérni a hazai bankoknál, mégsem sikerül neki. Vajon mi áll az útjába annak, hogy az ügyfelek átalánydíjért utalhassanak?
Szerző(k): Vígh GáborKét pénzintézet kivételével valamennyi bank úgy döntött, módosítja a díjszabást a tranzakciós illeték emelése miatt. Az MBH és a MagNet Bank tolták ki a legjobban a határidőket.
Szerző(k): Horváth BalázsRáadásul egyre több olyan konstrukció érhető el, részben az Otthonfelújítási program újraindulása miatt, amely lakás-korszerűsítésre vagy egyéb zöld célra használható fel.
Szerző(k): Zádori Bence