Németország és Franciaország együtt dolgozik a nyugat-balkáni régió egész Európa érdekében álló stabilitásáért és fejlődéséért - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben a térségbeli országok vezetőinek részvételével rendezett német-francia szervezésű csúcstalálkozó előtt, Emmanuel Macron francia államfő társaságában.
Szerző(k): Domokos ErikaVéget ért az elnökválasztás első fordulója vasárnap este Észak-Macedóniában, és az előzetes közvélemény-kutatások alapján biztosra vehető, hogy május 5-én második választási fordulót kell tartani.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgyelőre eseménytelenül zajlik az észak-macedóniai elnökválasztás, a választási bizottság adatai szerint délelőtt alacsony volt a részvételi arány.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKanyarójárványt hirdettek kedden Észak-Macedóniában, miután az idei évben regisztrált betegek száma már meghaladta a 960-at - írja az MTI a Vesti.mk nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió bővítését, valamint a balkáni infrastruktúra fejlesztést és energetikai projektek megvalósítását támogató közös nyilatkozatot fogadtak el Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia vezetői pénteken Bukarestben.
Szerző(k): Szabó DánielMegszüntették a nyomozást a Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra érkezése miatt indult ügyben - erősítette meg a rendőrség szerda este az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaFokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és a Külügyminisztérium (KKM) az Észak-Macedóniába látogató magyaroktól, különösen a szombat délután megrendezendő Vardar-Veszprém kézilabdameccsre érkező szurkolóktól.
Szerző(k): Szepesi AnitaA macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna