Háromszorosára nőhetett három év alatt annak az ingatlannak az ára, amely a belváros-lipótvárosi önkormányzat tulajdonából Rogán Antal kabinetminiszter egyik közeli munkatársának párjához került.
Szerző(k): Komócsin SándorTovább erősödik a forgalom az ingatlanpiacon a következő hónapokban, és várhatóan ez az év összességében is erősebb lesz, mint a tavalyi volt - írja hétfői számában a Magyar Nemzet Rutai Gáborra, a Duna House elemzési vezetőjére hivatkozva. A panellakás továbbra is könnyen eladható kategóriába tartozik.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAugusztusban összesen csaknem 14 ezer ingatlan cserélt gazdát az országban, idén ez volt a második legnagyobb havi forgalom - közölte a Duna House (DH).
Szerző(k): Szepesi AnitaA vártnál kevesebb új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban júliusban. A kereskedelmi minisztérium szerdán közölt jelentése szerint havi bázison, szezonális kiigazítással, 9,4 százalékkal csökkent az új lakások értékesítése, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 571 ezerre esett az előző havi 630 ezer után - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly egyedül Budapesten csökkent a lakáspiac; a főváros azonban nem mutat egységes képet; míg a budai kerületekben és belvárosban nagyobb, 5-15 százalékos volt a visszaesés, a külső pesti kerületek többségében és a Budán a II. külső részén 5-10, a XII.-ben pedig 20 százalékkal több adásvételt hoztak tető alá 2016-ban, mint az előző évben - olvasható az Otthon Centrum (OC) összefoglalójában.
Szerző(k): Szepesi AnitaJúliusban a júniusihoz hasonlóan közel 13 ezer ingatlan cserélt gazdát az országban, összességében idén közel 88 ezer ingatlant adtak el a Duna House (DH) friss becslése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöretlenül erős kereslet mellett a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára egy év alatt 10 százalékkal 655 ezer forintra nőtt. Míg a VIII., a XI. és a XIII. kerületben tömegével indulnak lakásprojektek, a pesti külső kerületekben szinte nem is találunk épülő lakásokat - olvasható a Cordia első félévi újlakás-piaci elemzésében.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly egy átlagos budapesti használt lakás 21,2 millió forintba került, 3,5 millióval többe, mint egy évvel korábban. Az idei első negyedév további 700 ezerrel fejelte meg az árat. A fővárosi és a vidéki négyzetméterárak közötti különbség a háromszorosára nőtt. Budapest egyes részein a külföldiek a piac befolyásolására alkalmas volumenben vásároltak - derül ki többek között a KSH első negyedévi lakásárindexéből.
Szerző(k): Szepesi Anita