Több biztosító már hozzányúlt a lakásbiztosítási ajánlataihoz, és még további változtatások várhatóak a hajrára.
Szerző(k): Farkas TiborTízből hat ügyfél nem vizsgálta felül a lakásbiztosítási szerződését, sokan akár 20-30 éves konstrukciókba is beragadnak. Ez azért veszélyes, mert a lakásbiztosítás valódi értékét nem a kötéskor kifizetett díj, hanem az általa nyújtott térítés mértéke és fedezeti köre határozza meg. A kampány végére mintegy 360 ezer lakásbiztosítást cserélnek majd le a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének becslése szerint, reális az esély további 400 ezer szerződés átdolgozására is.
Szerző(k): Horváth BalázsPörög a lakásbiztosítási biznisz, most éri meg váltani. Az új szerződések alapján a lakóingatlan-tulajdonosok 78 százaléka lecserélte a korábbi biztosítóját, mindössze 22 százalékuk maradt ugyanannál a társaságnál. Volt, aki 70 ezret is spórolt ezzel a lépéssel.
Szerző(k): EconomxA lakásbiztosítási kampány első hetén négy biztosító vitte az új biztosítások 70 százalékát. Az újonnan megkötött szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, az online kötötteké 36 200 forint. Az Insura tapasztalatai szerint a díjcsökkentés igénye mellett az ügyfelek más szempontokat, például az adott módozat feltételeit is figyelembe veszik a választás során.
Szerző(k): H. B.Tavaly a lakásbiztosítások átlagos éves díja 17,1 százalékkal nőtt, s elérte a 66,1 ezer forintot, ám a fogyasztóbarát otthonbiztosításokért közel 22,1 százalékkal kevesebbet, csak 51,5 ezer forintot kellett fizetni. A kárráfordítások 2024-ben számottevően nem változtak, így tavaly decemberre a díjak növekedési üteme 2022 év végéhez viszonyítva meghaladta azokat.
Szerző(k): H. B.A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adatokból.
Szerző(k): Farkas TiborÖsszességében jó évet zárt a hazai biztosítási piac, bár 3 éves időtávban a díjbevétel-bővülés még infláció alatti. A biztosítók üdvözölték, hogy idén nekik is módjuk nyílik az extraprofit adójuk csökkentésére állampapír-vásárlással - már csak azért is, mert az extra teher egyre több lehetőséget biztosít a határon kívülről érkező biztosítóknak.
Szerző(k): Nagy László NándorKomoly érdeklődéssel kezdődött a márciusi lakásbiztosítási kampány. A Netrisknél már az első hétvégén is megugrott az átkötések száma, az ügyfelek 69 százaléka váltott biztosított, 31 százalékuk a jelenlegi biztosítójánál maradt, de kedvezőbb feltételek mellett. Érdemes éves fizetési ütemmel, és átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel rendezni a díjat, így kaphatjuk ugyanis a legkedvezőbb díjakat.
Szerző(k): H. B.