Szijjátó Péter külügyminiszter az Indexnek adott interjúban egyebek mellett elismerte, hogy az Ukrajnában dúló háború elhúzódására számít, az uniós támogatások átutalásának csúszásával kapcsolatban pedig azt mondta, lehet, hogy az EU zsarolni akarja a magyar kormányt.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarország külügyminisztere feleségének meglehetősen jól menő cége van, amely az elmúlt két évben is szépen teljesített. Az eredmény több száz milliós osztalék felvételére adott lehetőséget.
Szerző(k): Komócsin SándorElfogadhatatlan Magyarország elutasító álláspontja az orosz energiaexportot érintő európai uniós szankciók ügyében - írta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a Twitteren kedden megjelentetett bejegyzésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb energetikával kapcsolatos feladatkör is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez kerülhet az új kormányban – értesült a 24.hu kormányközeli forrásokból.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtverésnek tekintené a kijevi vezetés, ha az EU csak társult tagságot ajánlana Ukrajnának a tagjelölt státusz helyett, amely értelemszerűen elvezetne az ország uniós csatlakozásához. Emellett amerikai fegyverekre lenne szükségük a levetett szovjet eszközök helyett és ezeket nem a raktárkészletek függvényében kellene szállítaniuk a nyugati donoroknak, hanem tervszerűen. Cserébe úgy tervezik, hogy megverik a háborúban csetlő-botló orosz medvét.
Szerző(k): Komócsin SándorJeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Adolf Hitler részbeni zsidóságát hangoztató szavai miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAnnalena Baerbock német külügyminiszter gyakorlatilag az Európai Unió nevében világossá tette, hogy Szerbiának csak akkor lesz esélye csatlakozni az unióhoz, ha szembefordul Oroszországgal.
Szerző(k): Komócsin Sándor