Nagy nehezen megtudta a 24.hu, hogy ki és mi alapján határozza meg a novemberi nyugdíjemelés mértékét. A portál fél évre próbálja kideríteni a döntés hátterét, de eddig lepattant minden hivatalról.
Szerző(k): Szász PéterAz állami szervnek pontosan meg kell indokolnia, ha a járványra hivatkozva később válaszol egy közérdekű adatigénylésre - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab).
Szerző(k): Domokos LászlóNem közérdekű adat Győr polgármesterének szabadságra vonulása, így Győr jegyzője nem is válaszolta meg az Index.hu kérdéseit. Továbbra is nyitott kérdés, mikor történhetett a híressé vált adriai jachtozás.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgészen sajátságos érveléssel utasította vissza az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szél Bernadett független képviselő adatigénylését arról, hogy mi lesz a fóti gyermekfalut üzemeltető, Károlyi István Gyermekközpont sorsa: tíz évig azért nem közölhetik, mert döntést előkészítő dokumentumként a hasznosítás és az áttelepítés terve titkosítva van. Két hónap van a bezárásig, az egyik kijelölt új intézmény omladozik, máshol várólistán vannak a rászoruló gyerekek.
Szerző(k): Szabó DánielDemeter Márta LMP társelnök, parlamenti képviselő 21 kérdéses közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megtudja, milyen nehézségekkel küzd a Honvédkórház. Az intézmény azonban csak 164 ezer forint megfizetése esetén lenne hajlandó válaszolni - szúrta ki a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaFurcsa módon teljes csendben publikálta az ÁNTSZ a kórházi fertőzésekről szóló jelentését egy hónapja, amelyből kimaradt egy fontos adat: hányan is haltak meg nozokomiális infekcióban. A Társaság a Szabadságjogokért jogi úton próbálja megszerezni a kimutatást az elhunytakról.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Törvényszék elsőfokon kötelezte az Eximbankot, hogy a kötött segélyhiteleivel kapcsolatos információkat adja ki a Magyar Természetvédők Szövetségének – írta a szervezet közleményére hivatkozva a 24.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaMikor és hogyan jelölte ki a felszámolót - ezt az adatot kérte egy meg nem nevezett későbbi felperes a megyei bíróságtól, amely az adat kiadását megtagadta. Az első- és a másodfokú bíróság is kiadásra kötelezte az adatot kezelő bíróságot, míg a Kúria megtagadta a kiadást. A helyzet fonákja, hogy a kért adat megjelent a Cégközlönyben, ami ott volt az adatot igénylőnél. Érdemes így perelni?
Szerző(k): Németh Géza